Olimpia 2016 - Friss hírek

Gyurta Dani edzője nem megy az olimpiára

Széles Sándor 2004, 2008 és 2012 után nem lesz ott tanítványa, Gyurta Dániel mellett a riói olimpián. 2013-ban, a barcelonai világbajnokságról egészségügyi problémái miatt küldte haza a mesteredzőt Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke, míg a tavalyi kazanyi világbajnokságon szintén rosszul lett és eztán a helyi kórházban kellett kezelni.

Széles most önszántából döntött úgy, maga helyett inkább edzésterveket küld Rióba.

Tavaly március óta egy korty alkoholt nem fogyasztottam, szilveszterkor kölyökpezsgővel kínáltak, de még azt is visszautasítottam elővigyázatosságból. A májamat ugyan életképtelennek nyilvánították, csak azt felejtették el, hogy ez az egyetlen szerv, amely egyetlen pici darabjából is képes újraépíteni önmagát, s velem is ez történt. Hogy ezek után mégis miért nem utazom Rióba, amikor teljes értékű munkát tudok végezni, és azzal is tisztában vagyok, hogy Daninak szüksége lenne rám? Nos, a csípőizületem elkopott, meglehet, a sok maratonifutástól, záros határidőn belül műtétre lesz szükségem, s Csilla, a párom is azt mondja, nem tenne jót nekem egy hosszú repülőút. Így, ha fájó szívvel is, de itthon maradok. Három olimpiára kísértem el Danit, Athénba, Pekingbe és Londonba, augusztusban Rióba már csak Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs megy vele. Az edzésterveket azonban továbbra is én készítem

– adott magyarázatot a távolmaradás okára Széles a Magyar Idők szerdai lapszámában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik