Olimpia 2016 - Friss hírek

Négy olimpiáról lemaradt, visszavonult, 40 évesen mégis ott lesz Rióban

Scott Westcott mindene a futás. Korábban négy olimpiára is megpróbálta kvalifikálni magát az ausztrál atléta, ám egyszer sem sikerült kijutnia. 2000-ben még 5 és 10 ezer méteren próbálkozott, 2004-ben már maratonira váltott, de egyik alkalommal sem járt sikerrel.

2008-ban, hazájában a második leggyorsabb maratonfutó volt, de valamiért az ausztrál szövetség a férfiak mezőnyében csak egy sportolót indított.

2012-ben motorbalesete volt, így meg sem tudta közelíteni korábbi idejét, esélye sem volt a kvótaszerzésre. Egy 2013-as, Melbourne-i maraton után döntött úgy, hogy noha közel volt egyéni legjobbjához, befejezi a profi sportot, inkább a családjára, feleségére és három gyerekére, valamint a munkájára koncentrál a továbbiakban. Egyébként foglalkozását tekintve futóedző, 8-10 éves gyerekekkel foglalkozik.

A 40. születésnapjához közeledve kedvet kapott, hogy lefussa a Berlin Marathont, jó kondiban érezte magát, gondolta miért ne. 2:15:30 alatt teljesítette a maratoni távot, amivel bőven teljesítette a kvótához szükséges időt. Benne van a jelenlegi három legjobb ausztrál maratonfutó között, ráadásul idén pont hárman képviselik majd az országot Rióban, azaz

a 40 éves Scott Westcott is készülhet élete első olimpiájára.

Azután is lobogott bennem a tűz, hogy 2013-ban visszavonultam. Azért eljátszadoztam a gondolattal, mi lenne, ha valaki 40 évesen jutna el az első olimpiájára, de aztán el is hessegettem, őrültségnek hangzott. De most, az olimpia évében úgy voltam vele, még egyszer, utoljára megpróbálom.

Scott Westcott lesz az első ausztrál olimpikon, aki 40 felett debütál a játékokon, szeptember 25-én már 41 lesz. Még el sem indult, de már történelmet írt.

Forrás: runnersworld.com, Fotó: Fotó: Getty Images/Ben Hoskins

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik