Olimpia 2016 - Friss hírek

„Emberi ürülékben úsznak majd a sportolók Rióban”

Az USA Today kedden készített riportot a Guanabara-öböl állapotáról. Ott rendezik majd az olimpiai vitorlásversenyt, és a közelben lesznek majd a strandröplabda, a nyíltvízi úszás és a triatlon küzdelmei is, azaz elég fontos helyszín az öböl a játékok szempontjából.

Épp ezért elkeserítő, hogy a riport szerint kevesebb, mint egy héttel az olimpia kezdete előtt is még ömlik a szennyvíz az öbölbe.

Szarszagot éreztem és azért, mert a víz tele volt szarral

– mondta egy helyi lakos, Luiz Goldfeld az USA Todaynek, majd azon kesergett, hogy bár nem hitt el mindent a politikusoknak, azért abban bízott, hogy az olimpiarendezés miatt majd rendbe szedik a környéket. Csalódnia kellett, semmi nem történt az elmúlt években.

A New York Times is foglalkozik a helyzettel, ők sem festenek jobb képet. Sőt, dr. Daniel Becker, egy helyi gyerekorvos egyenesen azt mondta:

A sportolók emberi ürülékben fognak úszni és benne van a kockázat, hogy valami betegséget összeszednek.

Az egyik holland egység már edzett az öbölben, nekik sincsenek jó tapasztalataik. A 24 éves Afrodite Zegers azt mondta, csukva kellett tartaniuk a szájukat, amikor felcsapott a víz.

A brazil kormány és a NOB is tud a helyzetről, ugyanakkor ők többször is azt a közleményt adták ki, hogy bár nem a legtisztább a víz, még mindig a megugorja a WHO által megkövetelt minimumot.

Fotó: AFP/Yasuyoshi Chiba

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik