Olimpia 2016 - Friss hírek

Az orosz súlyemelők nem indulhatnak az olimpián

Egyetlen orosz súlyemelő sem vehet részt a riói olimpián a sportági világszövetség  pénteki elnökségi döntése nyomán – írja az iwf.net.

Az Aján Tamás vezette IWF vezérkarának tagjai telefonos konferencián határoztak úgy, hogy a nyolc kvótát kiharcoló orosz csapatból senki sem állhat rajthoz a jövő héten kezdődő nyári ötkarikás játékokon. Közülük kettőnek volt már korábban – eltiltással járó – doppingesete.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLaren 2014-es szocsi téli olimpiáról készített összegzését. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A NOB végrehajtó testülete azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

Az olimpiára nevezett, ám a riói szereplésről lemaradó orosz súlyemelő válogatott tagjai között három női emelő van: a 2012-es olimpiai második, négyszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok Tatyjana Kasirina (plusz 75 kg), a 2013-ban vb-, 2014-ben Eb-győztes Tyima Turjeva (63 kg) és a 2015-ös világbajnoki bronzérmes Anasztaszija Romanova (69 kg).

A férfiaknál a plusz 105 kilogrammban olimpiai harmadik, kétszeres világ- és Európa-bajnok Ruszlan Albegov, a 85 kg tavalyi vb-aranyérmese, Artyom Okulov, az ugyanebben a kategóriában 2014-ben Eb-ezüstérmes Adam Maligov, a 105 kilós, kétszeres Európa-bajnok, többszörös vb-érmes David Bedzanjan és a 69 kg-ban szereplő kétszeres kontinenselső, háromszoros világbajnoki ezüstérmes Oleg Csen nem lehet ott az olimpián.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik