Olimpia 2016 - Friss hírek

Riválisa szerint Cseh Laci nem viccel

A címvédő Chad Le Clos szerint Cseh László a favoritja a 200 méteres pillangóúszásnak a riói olimpián.

A dél-afrikai klasszis az MTI-nek elmondta, hosszú évek óta jóban van magyar riválisával, akit fantasztikus versenyzőnek tart, s hozzátette, úgy látja, kiváló erőben van.

Elképesztő László formája, 1:52:91 perc, na, az már nem vicc

– nyilatkozta a 24 éves úszó, utalva ezzel Cseh győzelmére a londoni Európa-bajnokságon, ahol pályafutása második legjobb eredményét produkálta.

Chad Le Clos az esélyekről megjegyezte, 200 méteren Cseh Lászlót tartja a favoritnak, mögötte a 18-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps, majd ő következik a sorban, míg 100 méteren az amerikai szupersztárt helyezte a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, a másodikra pedig magát Cseh előtt.

Óriási verseny lesz hármunk között, alig várom már! Győzzön a legjobb!

– mondta Le Clos, hozzátéve: az időeredménnyel nem foglalkozik, hiszen azt a verseny dönti majd el.

Úgy véli: Cseh és Phelps is képes arra, hogy az órával, vagyis saját magával versenyezzen, ő ugyanakkor inkább az ellenfelekre koncentrál.

A 200 méter pillangó előfutamait és elődöntőjét hétfőn, a döntőjét pedig kedden rendezik az Olimpiai Uszodában.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik