Olimpia 2016 - Friss hírek

Karakas Hedvig nem szerez érmet Rióban

Karakas Hedvig a negyeddöntőben vereséget szenvedett a hazai pályán versenyző Rafaela Silvától. A 26 éves magyar cselgáncsozó a vigaszágon folytatta a versenyzést, magyar idő szerint hétfő este lépett tatamira a tajvani Chen-Ling Lien ellen.

Az 57 kilogrammosok között rendezett mérkőzésen aktívabban kezdett a magyar cselgáncsozó, de nem tudott pontot érő akciót végrehajtani. Sőt, meg is intették Karakast, így hátrányba került. Fél perccel később a tajvanit is figyelmeztették. Az összecsapás felénél földharcba bonyolódtak a felek, de egyiküknek sem sikerült felülkerekednie.

Másfél perccel a vége előtt jukót szerzett Lien, így Karakasnak kellett kapaszkodnia. Megfordítania nem sikerült a mérkőzést, így búcsúzott a további küzdelmektől, a hetedik helyen végzett.

„Az 57 kilogrammos mezőny nagyon erős, a nőknél az egyik legerősebb. Akik kijutottak, azok közül legalább 16 lánynak ki lehetne osztani az érmeket. Elsőre nem vagyok megelégedve a hetedik hellyel, szerettem volna egy érmet. Megadták neki a jukót, utána pedig már nem nagyon tudtam mit kezdeni vele” – mondta veresége után Karakas Hedvig.

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik