Olimpia 2016 - Friss hírek

Harcsa: Egy életre elvette a kedvem a bunyótól

A riói ökölvívótorna 75 kilogrammos súlycsoportjában Harcsa Zoltánra nem várt könnyű feladat pénteken, a kubai amatőr és junior világbajnok Arlen López ellen lépett ringbe a második fordulóban. A magyar bunyós nem kezdett rosszul, és bár ellenfele többször talált, Harcsa becsülettel tartotta magát. Aztán az első menet végén, a gongszó előtt villant a kubai balosa, kiütötte Harcsát, TKO-val jutott tovább.

„Sok mindent nem tudok mondani, mert ugye csak három percről beszélünk. Én nem éreztem, hogy jobb, erősebb, vagy jobb mozgású pali lenne nálam. Én is találtam, ő is, igazából ez az egy ütése volt, amit pont jókor dobott el.

Ez benne van az ökölvívásban, de egy életre elvette most a kedvemet a bunyótól.

Nem tudok most arra gondolni, hogy ez egy löketet adna bármelyik irányba. Most nagyon el vagyok keseredve” – mondta Harcsa Zoltán az újságíróknak a vegyes zónában.

Elmondta azt is, hogy az előre eltervezett taktika 80 százalékát hozni tudta. Egy tizedmásodpercre hagyott csak ki a figyelme, és jött is a baj. A sorsolás miatt sem volt bosszús:

Aki olimpiai bajnok akar lenni, vagy érmes, annak mindenkit meg kell vernie. Nem érzem azt, hogy kibabráltak volna velem. Ez most így alakult.

A napokban több esetben is szóba került az olimpiai öt karika súlya, hogy mekkora nyomást helyez a sportolókra. Előbb a cselgáncsozó Tóth Krisztián, majd az úszó Cseh László beszélt erről. Harcsa ezt nem érezte:

„Vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy ez már úgymond a harmadik olimpián: voltam már ifjúsági olimpián, Londonban is kint voltam, meg ez. Persze volt bennem egy nyomás, egy olimpiáról van szó, négyévente rendezik meg, de el tudtam ettől vonatkoztatni.”

A jövőjét firtató kérdésre csa kannyit mondott, most pihenni szeretne egy nagyot.

Harcsa kiesésével véget ért a magyar ökölvívók szereplése Rióban. Korábban Bacskai Balázs lépett szorítóba, ő az első fordulóban kapott ki francia ellenfelétől.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik