Olimpia 2016 - Friss hírek

Hosszú Katinka: Az utolsó 25 méter már halál volt, hánytam is utána

Maximálisan elégedett a riói olimpián nyújtott teljesítményével. Bár az utolsó versenyén a benyúlás nem sikerült neki, de azt mondja, ettől csak még erősebb lesz.

Hosszú Katinka nagyon közel állt ahhoz, hogy négy aranyéremmel zárja a riói olimpiát, a klasszis úszót azonban az utolsó centimétereken, jobb benyúlásának köszönhetően megelőzte az amerikai Maya Dirado a 200 hát döntőjében. Hosszú egyáltalán nem volt csalódott az ezüstéremmel, sőt, azt mondta, talán ez kellett ahhoz, hogy a jövőben még sikeresebb legyen.

A versenyszellem bennem van, már érzem, hogy az a bizonyos tűz megindult így, hogy második lettem. Nem vagyok csalódott. Hogy lehetnék négy érem után! Soha életemben nem szereztem négy érmet nagy világversenyen.

Úgy tűnt a futam végére, hogy Hosszú Katinka kissé elfáradt. Erre a felvetésre előbb viccesen azt felelte, csak nem akart beérni rendesen, de aztán elmondta, nagyon kihajtotta magát.

Igazából az utolsó 25 méter már halál volt. Hánytam is utána a levezető medencében.

Ilyenkor van az, amikor az ember kiszáll a vízből és tudja, ennyi volt benne. Most jobb volt nálam. Mayának ez volt az utolsó verseny az életében. Lehet a sors így akarta, hogy neki az utolsó volt, nekem meg adott egy kis tüzet, hogy jövőre még jobb legyek, és szebb lesz az éremgyűjteményem.”

Több magyar sportoló is nyilatkozta a napokban, hogy nyomta őket az olimpia terhe. Hosszú Katinkát nem.

„Úgy néz ki, engem nem nyomott el. Sikerült úgy versenyeznem, ahogy elterveztük. Ki tudtam zárni azt, hogy olimpia van, hogy mennyien néznek. Ugyanazt csináltam, amit év közben szoktam, vagy a világkupákon. Csak elengednem magam, és azt tenni, amit tudok hogyan kell.”

Sok támadás, bírálat érte az elmúlt időszakban, kérdés persze, hogy ebből mennyi jutott el hozzá. Mint mondta, próbált keveset online lenni és a lehető legjobban kizárni a negatív hangokat.

Nem sikerült teljes mértékben, de engem ez nem nagyon tud megzavarni.

Az elmúlt pár évben elég jól megerősödtem, ezek a dolgok inkább segítenek a vízben, hogy oda koncentráljak. Nekem erőt ad az, ha az emberek olyanokat beszélnek, ami nem biztos, hogy igaz, vagy épp rosszat akarnak vele. Én ezekből nagyon sokat tanultam az elmúlt években, erre is sikerült felkészülni. Ezen az egyetlen célba érkezésen kívül minden összejött az olimpián. Ez így volt jó, ahogy volt.”

Sokan megkérdőjelezték korábban, hogy vajon helyes-e az az út, amin férjével, Shane Tusuppal járnak. Hosszú véleménye egyértelmű.

„Szerintem három arany igencsak azt jelzi, hogy nem volt egy rossz út, amit követtünk. Nem volt nehéz, mert mi tudtuk, mit csinálunk. Mást nem is tudtunk volna. Lehajtottuk a fejünket, mindig azt próbáltuk tenni, amire azt gondoltuk, hogy a legjobb.”

Hosszú Katinka három aranyéremmel és egy ezüsttel zárta a riói olimpiát. Nyert 200 és 400 vegyesen, valamint 100 háton, illetve 200 háton másodikként zárt.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik