Olimpia 2016 - Friss hírek

Hosszú Katinka szép summát kap majd az olimpiáért

A Nemzeti Sport kiszámolta, mennyi pénzt tehet zsebre a legsikeresebb riói sportolónk az olimpia után. Katinka három aranyérmet és egy ezüstöt szerzett, ami 130 millió forint jutalmat jelent.

A lap információi szerint idén ugyanakkora állami jutalomban részesülnek az olimpiai érmeseink, mint a londoni játékok esetében.

Eszerint az aranyéremért 35, az ezüstért 25, a bronzéremért pedig 20 millió forint jár.

Mivel a helyezésekért is ad pénzjutalmat Magyarország – és Katinka a 4×200-as gyorsváltó tagjaként a hatodik helyen végzett – további 5 millió forinttal számolhat.

hosszú3

A végösszeg tehát 135 milló forintra rúghat, ami több, mint kétszer annyi, mint amit Kozák Danuta kapott Londonban a legsikeresebb magyar sportolóként. Ráadásul életjáradékot nem csak ő, hanem edzője (és férje) Shane Tusup is hazavihet, így lesz miből megalapozni azt az egyesületet, amelynek megalapítását az olimpia előtt jelentette be a házaspár.

A Nemzeti Sport kitér arra, hogy nemzetközi szinten is szép summa, amit a magyar sportolók kapnak. Az Egyesült Államokban például átszámítva 7 millió forintnyi összeg jár az aranyérmeseknek. Igaz, az USA-ban négy éve negyvenhatszor kellett kifizetnie a szövetségi költségvetésnek ezt az összeget.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik