Olimpia 2016 - Friss hírek

Kézfogás-gate: “Nem számít, ami történt, mert profi vagyok”

Ha követte az olimpia eseményeit a magyar vonatkozású eseményeken kívül is, akkor biztosan látott pár képet az egyiptomi Islam El-Sehabi és az izraeli Or Sasson judokák párharcának végéről. Ekkor történt, hogy miután Sasson megnyerte a mérkőzést, El-Sehabi elutasította a kézfogást és helyette csak méltatlankodva bólogatott. Íme:

Az esetről mindenféle nyilatkozatok születtek már, amelyek általában az olimpia legsportszerűtlenebb pillanataként aposztrofálták, mások pedig lehűtötték a kedélyeket azzal, hogy már az is előrelépés, hogy egy arab ország sportolói kiállnak egy izraeli játékos ellen.

Most megszólalt az ügyben Or Sasson.

Nem számít, ami történt, mert profi vagyok, és csak a küzdelemre gondolok. Tudtam, van rá esély, hogy nem fog velem kezet, de egyebet nem tudok mondani, ez az ő döntése volt – nyilatkozta.

A +100 kilogrammos kategóriában induló Sasson később bronzérmet szerzett. A 32 éves el-Sehabi nem kommentálta a történteket, de az Egyiptomi Olimpiai Bizottság közösségi oldalán megjelent egy rövid nyilatkozat, amely szerint a kezdés előtt figyelmeztették sportolójukat, hogy izraeli ellenfelével szemben is meg kell felelnie a sport és a viselkedés szabályainak, “mert ez csak egy játék a világ egyik legnagyobb sporteseményén”. Hozzátették: a versenyzőt saját elhatározása vezérelte a cselekedetében.

(forrás: MTI)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik