Olimpia 2016 - Friss hírek

Történelmet írt Cseh László, de nem úgy, mint Borkai Zsolt

Sorsszerű, bámulatos, lélekemelő, csodálatos végeredményt hozott a riói úszóversenyek zárónapján a 100 méteres férfi pillangóúszás döntője. A szingapúri Joseph Schooling nyerte meg a viadalt, mögötte Cseh László, Michael Phelps és Chad Le Clos holtversenyben végzett a második helyen.

A célba érkezés után egy kicsit tétova volt az időmérő és a számítógép is, fel kellett dolgozni, hogy hárman is ezüstérmesek, no és így nem kell feltüntetni a harmadik helyet érő eredményt. Merthogy nem osztanak ilyenkor bronzérmet.

A szám aztán felvillant, 51.14 – ezzel az eredménnyel Londonban aranyérmet lehetett volna nyerni. Mit ad ég, abban a döntőben is holtverseny alakult ki. Michael Phelps 51.21-gyel nyert, mögötte Chad Le Clos és az orosz Korotskin csapott be, tehát a dél-afrikai sorozatban második alkalommal lett megosztva ezüstérmes.

Az újkori olimpiák történetében ez az első hármas holtverseny az úszás tekintetében, viszont nem az első holtverseny, már Rióban sem.

A 100 méteres női gyorsúszásban az amerikai Simone Manuel és a kanadai Penny Oleksiak azonos idővel lett aranyérmes.

Londonban is két holtverseny volt, csakúgy, mint Pekingben, ahol két versenyszámban is két bronzot osztottak. Athénban is előfordult azonos végeredmény, és Sydney-ben is.

2000-ben az az Anthony Irvin nyert 50 gyorson honfitársával, Gary Hallal közösen, aki szombatra virradóra is megnyerte ezt a versenyszámot, 35 évesen, de már egyedül! Ő egyébként 1904 óta a legidősebb egyéni olimpiai aranyérmes amerikai úszó lett.

Szöulban 50, Barcelonában 100 méteres női gyorsúszásban hirdettek még holtversenyt.

Ez így összesen 10 holtverseny az olimpiák úszótörténelmében.

1904-ben is akadt egy ilyen eset, az 50 yardos gyorsúszás döntőjében Halmay Zoltán győzött egészen kis különbséggel, de a versenybírók holtversenyt hirdettek, így újra kellett úszni a távot – akkor már Halmay önállóan győzött az amerikai Scott Leary előtt.

Maradva az úszásnál, de már nem az olimpiák tekintetében:

A tavalyi kazanyi világbajnokságon a női 200 méter mellen hármas holtverseny alakult ki, a kínai Si Csing-Lin, a dán Rikke Möller Pedersen és a spanyol Jessica Vall ért be 2:22.76-tal a célba.

Debrecenben, a 2012-es Európa-bajnokságon az 50 méteres hátúszásban hasonlóan hárman lettek bronzérmesek – emlékeztetett minket Csurka Gergely, a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnöke. Akkor Bohus Richárd, a francia Dorian Gandin és az izraeli Guy Barnea végzett így a harmadik helyen. S még egy igazi kuriózumra is felhívta kollégánk a figyelmet: pár éve a svájci országos bajnokságon ötös holtverseny volt 50 pillangón, mindenki aranyérmet kapott.

Holtversenyek az olimpiai úszóprogramban:

2016, Rio:

100 méteres női gyorsúszás: 1. Simone Manuel (amerikai) 52.70 1. Penny Oleksiak (kanadai) 52.70 3. Sarah Sjöström (svéd) 52.99

100 méteres férfi pillangóúszás: 1. Joseph Schooling (szingapúri) 50.39 2. Cseh László 51.14 2. Chad Le Clos (dél-afrikai) 51.14 2. Michael Phelps (amerikai) 51.14

2012, London:

200 méteres gyorsúszás: 1. Yannick Agnel (Franciaország) 1.43.14 2. Szun Jang (Kína) 1.44.93 2. Pak Thehvan (Dél-Korea) 1.44.93

100 méteres pillangóúszás: 1. Michael Phelps (amerikai) 51.21 2. Chad Le Clos (dél-afrikai) 51.44 2. Jevgenyij Korotskin (orosz) 51.4 4

2008, Peking:

100 méteres férfi gyorsúszás: 1. Alain Bernard (francia) 2. Eamon Sullivan (ausztrál) 3. Jason Lezak (amerikai) 3. Cesar Cielo Filho (brazil)

100 méteres férfi hátúszás: 1. Aaron Peirsol (amerikai) 2. Matt Grevers (amerikai) 3. Arkagyin Vjatcsanyin (orosz) 3. Hayden Stoeckel (ausztrál)

2004, Athén:

200 méteres női hátúszás: 1. Kirsty Coventry (zimbabwei) 2. Sztanyiszlava Komarova (orosz) 3. Antje Buchschulte (német) 3. Nakamura Reiko (japán)

2000, Sydney:

50 méteres férfi gyorúszás: 1. Anthony Ervin (amerikai) 1. Gary Hall (amerikai) 3. Pieter van den Hoogenband (holland)

100 méteres női gyorsúszás: 1. Inge de Brujin (holland) 2. Therese Alshammar (svéd) 3. Dara Torres (amerikai) 3. Jenny Thompson (amerikai)

1988, Szöul:

50 méteres női gyorsúszás: 1. Kristin Otto (NDK) 2. Wenyi Jang (kínai) 3. Jill Sterkel (amerikai) 3. Katrin Meisner (NDK)

1984, Los Angeles:

100 méteres női gyorsúszás: 1. Carolyn Steinseifer (amerikai) 1. Nancy Hogshead (amerikai) 3. Annemarie Verstappen (holland)

Hármas holtverseny eddig 20 alkalommal fordult elő az olimpiák történetében, minden sportágat figyelembe véve.

Legtöbbször tornában esett meg ilyesmi a 10 pontos értékelési, pontozási rendszernek köszönhetően.

Éppen az produkálta az egyetlen négyszeres holtversenyt is – emlékeztet a telegram.com oldal!

1984-ben a férfiak ugrás versenyszámában a kínai Lou Yun aranyérmes lett, mögötte a kínai Li Ning, a japán Koji Gushiken, az amerikai Mitchell Gaylord és a szintén japán Shinji Mourise lett ezüstérmes!

Nem kell messzire menni a legutóbbi hármas holtversenyig, ugyanis az előző olimpián, Londonban magasugrásban Derek Drouin, Robbie Grabarz és a katari Mutaz Essa Barshim lett bronzérmes 229 centiméterrel. (Ha már magasugrás: 1992-ben magasugrásban a kubai Javier Sotomayor győzött, a svéd Sjöberg előtt, a bronzérmen Artur Partyka (lengyel), Tim Forsyth (ausztrál) és Hollis Conway (amerikai) osztozott 234 centis eredménye okán.)

S ha már London – az 1948-as londoni olimpián a lólengés döntőjében is három aranyérmet osztottak, csakhogy mindhárom győztes Finnországot képviselte, ezért ez az eset tényleg páratlan. Paavo Aaltonen, Veikko Huhtanen és Heikki Savolainen 38.70-nel lett aranyérmes akkor. De éppen akkor, 1948-ban lett holtversenyben bronzérmes ugrásban Mogyorósi-Klencs János, Pataki Ferenc és a csehszlovák Leo Sotornik (38,50 volt a pontszámuk).

1956-ban férfi talajon osztottak három ezüstérmet (japán, szovjet és svéd sportoló kapta), 1964-ben férfi egyéni összetettben (egy japán és két szovjet), 1980-ban a nőknél felemás korláton (román, szovjet és NDK-s versenyző kapta), 1984-ben ugrásban, 1992-ben férfi korláton és női talajon, 1996-ban nyújtón.

1988-ban, a szöuli olimpián Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi elnöke hármas holtversenyben lett aranyérmes lólengésben.

Mellette a bolgár Ljubomir Geraszkov és a szovjet Dmitrij Bilozercsev állhatott a dobogó legfelső fokára! Ezüstöt és bronzot nem osztottak ki.  (Egyébként Ónodi Henrietta is holtversenyben lett Barcelonában aranyérmes ugrásban, a román Lavinia Milosovici társaságában).

A hármas holtverseny tehát nem egyedi eset, de most fordult elő először, hogy órával mért úszóviadalon ilyen történjen.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik