Olimpia 2016 - Friss hírek

Legyőzte a házigazdát, csoportelső lett a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott az utolsó, rendkívül fontos csoportmérkőzését a házigazda Brazília ellen játszotta Rióban. A pólómeccse az utolsó fordulóra már átköltözött az úszóarénába, így már fedett medencében játszottak a mieink.

A találkozó tétje óriási volt, ugyanis a Benedek-csapat egy győzelem esetén a csoport első helyére ugrott volna, vereség vagy döntetlen pedig csomagolhatott volna.

Az első gólra bő három percet kellett várni, Varga Dénes egy szép akció után volt eredményes (1-0). Öt perc játék után egy magyar időkérés után Hosnyányszki bombázott a léc alá (2-0). Az első negyedben a védekezésünk nagyon jól működött és a kapuban Nagy Viktor is eksztázisban védett.

Azért támadásban sem mentek rosszul a fiúk, ugyanis Vámos is felavatta a szerb színekben világbajnoki címet is szerző, de ma már brazil válogatott Slobodan Sorót (3-0).

A második nyolc perc egy hatalmas Nagy-védéssel indult, a ziccerben lévő Rocha lövését tolta ki. A negyed elején sorra kapták a fórokat a házigazdák, de a remek védekezésnek köszönhetően az eredmény nem változott. Volt, hogy a szerencse is mellénk állt, a korábbi spanyol válogatott, de brazil születésű Felipe Perrone bombája a lécről pattant ki.

Egy gyors emberelőnyös szituáció megjátszása után Kis is eredményes volt, így már négy góllal mentek a mieink (4-0), majd Zalánki gólja után tovább nőtt a szakadék a két válogatott között (5-0). Közel tíz perc után érkezett az első brazil gól, az is ötméteresből… (5-1).

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A harmadik negyed is magyar góllal indult, emberelőnyben Hosnyányszki talált be (6-1). Perrone pattintott lövése is utat talált a kapuba, de ez a legkevésbé sem zavarta a nemzeti csapatot, rögtön utána Vámos jegyzett újabb gólt (7-2). Újabb Perrone-találat után Soro is kezdte elkapni a fonalat, előnyben pedig Crivella felhozta őket három gólra (7-4).

Fél perccel az utolsó negyed előtt a mínusz kettőért támadtak fórban, de Baches kísérlete elakadt Nagy kezében. A kihagyott előnyt kőkeményen megbüntettük, Hárai klasszikus centergóljával visszaállt a négygólos differencia (8-4).

A záró felvonásban nem változott a játék képe, a védekezés továbbra is jól működött, elől pedig a gólok is jöttek. Az is bőven belefért, hogy kihozzuk döntetlenre az utolsó nyolc percet. A lényeg, hogy a válogatott megnyerte az A-jelű hatost.

A csoportgyőzelem azt jelenti, a másik csoport negyedik helyezettjével játszunk a negyeddöntőben, aki nem más, mint Montenegró.

Eredmény, Férfi vízilabda, A csoport, 5. (utolsó) forduló

Magyarország – Brazília 10-6 (3-0, 2-1, 3-3, 2-2)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik