Olimpia 2016 - Friss hírek

Kézen fogva ért célba az ikerpár, a német szövetség kiakadt

Anna és Lisa Hahner együtt indult maratonfutásban, és együtt is fejezték be azt, az ikerpár ugyanis kézen fogva tette meg az utolsó métereket. A nézőknek ez tetszett, de a német szövetségnek nem.

Az ikrek a 81. és a 82. helyen fejezték be a versenyt, de elmondták, ezt nem tervezték meg előre, máskor is futották már együtt, de legtöbbször volt egy pont, amikor külön kellett válniuk.

Most is így indult, de a végén Anna utolérte Lisát, így együtt értek be a célba. Elmondták,

 ez egy varázslatos pillanat volt, hogy együtt tudtuk befejezni ezt a maratont. Nem gondoltunk arra, mit csinálunk. Együtt edzettünk az utóbbi négy évben és erre a versenyre készültünk. Sem az időnk, sem a helyezésünk nem tett boldoggá minket, de az, hogy a legtöbbet kiadtuk magunkból igen.

A testvérpár ideje körülbelül 20 perccel maradt el legjobb idejüktől, ezért kapták a kritikát a német szövetségtől.

A győzelem és az érem persze nem minden. Ettől függetlenül minden olimpikont az kell motiváljon, hogy a legjobb teljesítményét nyújtsa és a legjobb elérhető eredményt célozza meg. Az ő legfőbb céljuk viszont a médiafigyelem generálása volt.

– mondta Thomas Kurschilgen, a Német Atlétikai Szövetség sportigazgatója.

(m4sport.hu, kiemelt kép: EPA/Bernd Thissen)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik