Olimpia 2016 - Friss hírek

Benedek Tibor: Ez magyaros vízilabda volt

Helyi idő szerint szombaton délután az ötödik helyért játszott a magyar férfi vízilabda-válogatott, az ellenfél Görögország volt. A mieink az első félidőben elléptek 4-1-re is, és bár fel-felzárkózott a hellén csapat, Benedek Tibor együttese nem engedte ki a kezéből a győzelmet. 12-10 lett a vége, Magyarország a londoni olimpia után ezúttal is az ötödik helyen zárt. Tette ezt úgy, hogy a rendes játékidőben egyetlen mérkőzést sem veszített el, Montenegró a negyeddöntőben ötméteresekkel bizonyult jobbnak.

„Szerettünk volna veretlenek maradni, ha már úgy alakult, hogy így lehetünk ötödikek. A mostani teljesítmény férfias volt, megküzdöttünk az ötödik helyért és meg is szereztük. Ez egy olimpia, az ötödik helyért is meg kell dolgozni. Emelt fővel mehetünk haza ezek után” – mondta Benedek Tibor a mérkőzés után.

A szövetségi kapitány értékelte az egész tornát is:

„Az látszott ezen az olimpián, hogy a játékunk jó. Az Eb és a kvalifikációs torna nagyon megerősített minket, ilyen jó emberelőnyös kihasználásunk sose volt eddig. Nagyon pici dolgok döntöttek.

Aki ért egy kicsit a vízilabdához az láthatja, hogy vízilabdáztunk. Rengeteg gólt lőttünk, ez magyaros vízilabda volt.

Nem ezzel volt gond, hanem a picike nüanszokkal. Valószínűleg fejben nem voltunk elég erősek, hogy ezek ne történjenek meg.”

A fiatal Zalánki Gergő a görögök ellen három lövésből háromszor is betalált és az egész tornán remek teljesítményt nyújtott. Benedek Tibor szerint ő egy követendő példa lehet mindenkinek.

„Nagyon fontos volt, hogy legyenek a csapatban friss emberek, akik hoznak új lendületet. Voltak mérkőzések, amikor nagyon tudták is ezt hozni.

Ez a magyar vízilabdának is egy jövőkép, hogy érdemes dolgozni, be lehet kerülni a válogatottba.

Mint például Zalánki Gergő, aki decemberben két hónapot hagyott ki vállműtét miatt. Ez mindenkinek példa lehet.”

Arra vonatkozóan is kapott kérdést, hogyan értékelné a mostani nemzetközi vízilabdát. Azt mondta, a helyzet abból a szempontból változatlan, hogy a végén mindig ugyanaz a 4-5 csapat verseng az érmekért.

Egy valamin azonban változtatna:

„Szeretném, ha a gólbírók is ugyanolyan játékvezetők lennének, mint akik a mérkőzéseket vezetik. Mert egy-egy meg nem adott gól egy tétmeccsen az sorsokat dönt el, és nagyon nagy ára van.”

Végül köszönetet mondott a stábjának, szerinte nagyon jól dolgoztak együtt.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik