Olimpia 2016 - Friss hírek

Rio 2016: most akkor jól vagy rosszul szerepeltünk?

Ujjunkat a közösségi média ütőerén tartva kristálytisztán látszik, olimpiai elégedettség terén két részre szakadt az ország. A többség elégedett, de szép számmal akadnak, akik miközben szapulják a kudarcot valló sportolóinkat, kongatják a vészharangot, még a rájuk fordított állami pénzt is visszakövetelik. Megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba. Objektív tények mentén egy teljesen szubjektív tükör következik Rióról és a magyar sportról.

Alapvetés, amit kötelező belátni

Néhány napja, a riói olimpia vívóversenyeinek lezárása után, a magyarok fantasztikus, 44 éve nem látott teljesítménye kapcsán azt találtuk írni, ahogy a világ, úgy a sport is globalizálódik. Amíg harminc-negyven éve nem csak a vívás, a sport úgy általában még javarészt a fejlett társadalmak privilégiuma volt, addig manapság már nem csak Európa, Észak-Amerika, Ausztrália, Japán, esetleg Dél-Korea sportol.

A globális fejlődés hatására ma már Közel- és Távol-Kelet, Dél-Amerika, Afrika fiai és lányai is követendő mintát látnak a testkultúrában. A sport általi megdicsőülés, a glória és nem utolsó sorban az ezekkel kézen fogva együtt járó anyagi javak elérhető életcélként fogalmazódik a világ összes országában.

Míg 1976-ban, Montrealban még csak 26, Szöulban 29 ország osztozott az aranyakon, addig Rióban már 59 (87 nemzet mondhatja büszkén, hogy érmes versenyzője van).

Ezt a majd’ megduplázódó aranyszámot persze árnyalja a rendkívül fejlett sportkultúrával rendelkező Szovjetunió, majd nem sokkal később Jugoszlávia részekre hullása. Ettől még nem árt észrevenni, az elmúlt két hétben többek közt Bahrein, Vietnam, Tajvan, Thaiföld, Bahama-szigetek, Elefántcsontpart, Jordánia, Puerto Rico, Szingapúr, India, Brazília, Argentína stb. is aranyérmet nyert. Ők mind olyanok, akik negyven éve, 1976-ban erről még nem is álmodhattak…

Rio 2016 – a tények

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Nemzeti Sportban olvasható olimpiai értékelésében azt mondta, ha a rajt előtt garantálják neki ezt a szereplést, gondolkodás nélkül aláírta volna. Ő is azt látja, egyre sűrűbb a mezőny, egyre élesebb a verseny. Minden sportágban. Soroljuk az olimpiai szereplésünk kapcsán tényként felemlegetett 5-5 pozitív és negatív dolgot:

+ Rióból nyolc arany mellett három ezüstöt és négy bronzérmet hoztak haza sportolóink – ezt már mindenki kívülről fújja.

A magyar olimpiai csapat eredményességének alakulása 1988-2016 között

Olimpia Arany Ezüst Bronz 4. 5. 6. Pont Induló Sportág Pontszerző sportágak
1988 11 6 6 14 13 12 211 188 20 14
1992 11 12 7 5 11 9 208 217 23 12
1996 7 4 10 8 5 7 150 214 23 12
2000 8 6 3 5 9 4 135 178 23 15
2004 8 6 3 8 8 6 137 209 20 12
2008 3 5 2 7 7 4 93 174 20 9
2012 8 4 6 4 5 7 129 157 21 12
2016 8 3 4 4 5 1 110 160 21 8

Ha nem ragadunk le az olimpiai éremtáblázaton elfoglalt rendkívül előkelő 12. helyünknél, hanem átfogóbban, mélységében nézzük a szereplést akkor szembetűnő, 21 olimpián érdekelt sportágunkból négy szerzett érmet, míg a pontszerző helyeket összességében mindössze nyolcnak köszönhetünk.

Olimpiai éremtábla

éremtábla

– Az érmek mellé amúgy négy negyedik, öt ötödik és egy hatodik hely párosul.

+ 110 olimpiai pontot szereztünk, amivel 16 helyen végeztünk az olimpiai ponttáblázaton

A 15 olimpiai érmünkből kilencben is három versenyzőnk – Hosszú Katinka négy, Kozák Danuta három, Imre Géza két éremben – vállalt főszerepet.

A nyolc aranyéremből négyben is olyan versenyző érdekelt – háromban Hosszú, és egyben a K4-500 tagjaként Fazekas-Zur Krisztina -, akinek vajmi kevés köze van a magyar edzéselmélethez, szakmai tudáshoz, lévén a felkészülésük jelentős részét külföldön, amerikai edzővel, edzésmódszerrel hajtották végre.

+ Soha nem fordult még elő, hogy két magyar sportoló Hosszú Katinka és Kozák Danuta – a több, mint tízezer versenyző közül bekerüljön a tíz legeredményesebb közé. De hol vannak a férfiak?

+ De az is tény, a résztvevő országok népességét tekintve egy olyan eredményes nemzet sincs a TOP15-ben, mint a magyar.

De igaz ez a résztvevő országok eredményessége és a bruttó hazai össztermékének (GDP) az arányára is. A TOP15-ben e téren sem találunk csak egy olyat (Kenya, a 15., 10 912 USD), amelynek ha elosztjuk a GDP-jét a megszerzett érmek számával, akkor olyan kevéske összeget kapunk, mint Magyarországé (17 230 USD) .

Ugyanakkor olimpiai pontok tekintetében szereplésünk alig múlja felül a Pekingi mélypontot.

Ha már a pénznél tartunk

Megállapítható, szép ez a 8-3-4, de Fábián László sportigazgató az olimpia értékelésekor nem véletlenül jegyezte meg:

néhány sportágnak, szövetségnek és egyesületnek érdemes lesz önkritikát gyakorolnia.  Néhány sportvezető feltehetően a csodában is bízva fogalmazta meg a reményeit, vagy rosszul ítélte meg az ellenfelek tudását. Bármi is történt, a magyar olimpiai csapat – köszönhetőn elsősorban az érem- és a pontszerzőknek – helyt állt Rióban, így azt is kimondhatom, hogy soha ne legyen a  mostaninál rosszabb a mérlegünk a nyári olimpiákon. Mindent összevetve: van mit ünnepelni, lesz mit elemezni.”

Borkai pozitív példaként Nagy-Britanniát hozta fel, így álljunk meg mi is egy bővebb gondolat erejéig náluk.

A múlt század végéig az Egyesült Királyságban alapvetően kétféle sport létezett: professzionális és iskolai. Előbbire a labdarúgás, a rögbi – más csapatjátékokban nem is nagyon jeleskedtek régebben -, a golf, az atlétika és a tenisz a példa, míg a többi sportot kizárólag amatőr szinten űzte az, aki egyáltalán megtehette.

Ezért aztán a brit nemzeti csapat jellemzően sosem állt az élmezőnyben az olimpiai éremtáblázaton. 1976-ban 13., (3-5-5), 1988-ban 12. (5-10-11), helyen zártak, de Barcelonában is csak a hátunkat nézték a 13. helyről 5-3-12-es arany-ezüst-bronz-mutatóval. (1980-as moszkvai és az 1984-es Los Angeles-i csonka olimpiákat nem vizsgáltuk.)

Getty Images
Steve Redgrave (balra) és Matthew Pinsent (jobb). Utóbbi az atlantai olimpia előtt hetente kétszer egy bárban szolgált fel, hogy finanszírozni tudja az olimpiai felkészülését Fotó: Getty Images

1996-ban, Atlantában jött el számukra a mélypont, ahol egyetlen aranyat nyertek –Matthew Pinsent és Steve Redgrave, evezés, kormányos nélküli kettes – és a 36. helyen zárt az éremversenyben.

A Magyarországnál nagyjából hat és félszer több lakossal és tízszer nagyobb GDP-vel (2 756 748 millió dollár vs. 258 444 millió dollár) rendelkező Egyesült Királyságban ezen mélyen elgondolkodtak és a londoni olimpia előtt nagyjából 14 évvel úgy döntöttek, nem mehet ez így tovább.

A nemzeti büszkeségnek szüksége van az olimpiai sikerekre, a népnek a sporthősökre, mert az ő példájuk az, ami képes kimozdítani őket az általános jólét okán az egyre növekvő tunyaságból 

– adták meg az új irányvonalat, majd léptek egy merészet. Ch. Gál András a magyaridok.hu oldalon fejtette ki bővebben, a nemzeti sporthagyományuktól merőben ellentételesen hogyan nyúlt bele a kormány a sportfinanszírozásba, az állami bevételnek számító Lotto-pénzből miként finanszírozzák azóta is a többségében nem professzionális olimpiai sportokat.

Az olasz modell

Meglehet, az angolok az olaszoktól merítették a sportfinanszírozási ihletet. Itália már több évtizede a mindenkori állami Lotto-bevételből finanszírozza az olimpiai sportágait. Elég nagyvonalúan.
Az öttusázók például már a nyolcvanas évek végén arra panaszkodtak, hogy “baj van”, mert annyira felerősödött az illegális Lotto az országban, hogy az addigi öt millió dollárhoz képest, a szövetség csak hármat kap egy évben. 1989-et írunk.
Ez mai árfolyamon nagyjából 840 millió forint. Összehasonlításként, az öttusa a kiemelt sportágtámogatásból jelenleg, azaz majd harminc évvel később kap nagyjából ekkora összeget.

A hatás: Sydney-ben már megelőztek minket (10. hely, 10-11-7), ahogy Athénban (10., 9-9-12,), Pekingben (4., 19, 13, 15) és a hazai rendezésű londoni olimpián (3., 29-17-19) is.

A program London után sem ért véget. Rio előtti négy évben – tessék megkapaszkodni – 346 millió fontot (mai árfolyamon durván 124 milliárd forint) – fordítottak a Nemzeti Lottóból az olimpiai felkészülésre (272 millió az olimpiára, 72 millió a paralimpiára), amivel elérték azt a bravúrt, hogy a hazai rendezésű olimpia után négy évvel felülmúlták az akkor felülmúlhatatlannak gondolt teljesítmény és az éremtáblázaton megelőzve Kínát, a második helyen végeztek.

Ergo emögött a soha nem látott olimpiai siker mögött finanszírozóként ott áll minden egyes brit, aki lottót vet.

Konklúzió – négy, vagy nyolc év múlva mi lesz velünk?

De kanyarodjunk csak vissza Magyarországhoz, és ahhoz a nyitókérdéshez: most akkor jól, vagy rosszul szerepeltünk Rióban? A fentiek alapján két konkrét, egymásnak némiképp ellentmondó megállapítás mindenképp tehető:

  • Magyarország népessége nagyságához és a bruttó nemzeti össztermékhez képest a riói olimpiai rangsorban elfoglalt 12. helyét tekintve fantasztikus sikert ért el. Ahogy eddig mindig, úgy most is jelentősen felül teljesített. A rendszerváltás után egyre jobban tunyuló magyar lakosság általános sportolási szokásait ismerve hatványozottan igaz ez az állítás.
  • Magyarország olimpiai eredményessége, a sportban rejlő tudásbázisa az elmúlt negyven év alapján lassú negatív tendenciát mutat.

A magyar nép egészségi állapotának javítása közérdek. Ehhez a sport, mint eszköz megkérdőjelezhetetlen. Ahhoz azonban, hogy az átlagember is sportolni tudjon a szabadidőn és a sportolásra fordítható családi költségvetésen kívül két fő tényező létezik: az igény és minőségi helyszínteremtés.

Az igényteremtéshez elengedhetetlenek a példaképek, akik miatt a gyermekben megfogalmazódik a vágy, én is Szilágyi Áron szeretnék lenni. A helyszín biztosításához szükséges a minőségi sporttér, ahol a sportegyesületek működnek, ahol megfelelő edzői szaktudást is kaphat az érdeklődő.

vasassc.hu
Négy éve,  Szilágyi győzelmét követően jelentősen megnőtt a vívni vágyó gyermekek száma. Most, Rio után, a kardozó és a párbajtőröző Szász Emese két aranya után kicsi lesz a pasaréti csarnok Forrás: vasassc.hu

Mindezekért a kormány 2010 óta a sportot deklaráltan kiemelt ágazatként kezeli. Az 50 éve elhanyagolt sportinfrastruktúra felújítása, továbbfejlesztése érdekében, az évtizedeken át lélegeztetőgépen tartott labdajáték sportszövetségek és sportegyesületek forráshoz juttatása érdekében bevezette a TAO-törvényt, amellyel hasonlóan az olaszokhoz, vagy a britekhez az állami bevételek egy részéről lemondott a sport javára. Később döntött arról is, hogy a 2014-2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forinttal támogat 16 kiemelt olimpiai sportágat.

Utóbbi program két éve indult. Rióban még nem lehetett elvárni a pozitív hatásait. Ha a MOB és a sportszövetségek kellő következetességgel, szaktudással gazdálkodnak a megnövekedett forrással, úgy annak négy év múlva 2020-ban, még inkább 2024-ben – de szép lenne, ha Budapesten – már nem csak aranyakban, hanem további érmekben, helyezésekben mérhető hatása lesz.

De ami mindezeken keresztül a legfontosabb, az olimpiai sikereknek és a fejlődő infrastruktúrának köszönhetően a heti rendszerességgel sportoló magyar emberek száma az eddigi 9-10 százalékról megemelkedik mondjuk 15-re. Mondjuk még ezzel is jelentősen le leszünk maradva a fejlett országok statisztikai átlagától, de így is jelentősen nagyobb lesz azoknak a száma, akik saját tapasztalatból tudják majd felmérni az egyes sportteljesítmények mögött rejlő iszonyatos munkát és tudást. És akkor talán kevesebb lesz a “pörköltfoltos atlétával, sörrel a kézben, fotelből okoskodó” kritikus is.

Na ez lesz az igazi siker.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik