Olimpia 2016 - Friss hírek

Leszállt az aranygép Budapesten

Szerdán 8 óra után leszállt Budapesten az aranygép, mellyel hazatértek Rio de Janeiróból azok a magyar sportolók, akik még az olimpia helyszínén tartózkodtak.

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint az érmet nyert versenyzők közül a három arany- és egy ezüstéremmel záró úszó, Hosszú Katinka, a párbajtőrben olimpiai bajnok Szász Emese, az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina, továbbá a férfi párbajtőrcsapattal bronzérmes Rédli András tartózkodott a fedélzeten. A járattal csaknem 150 fő érkezett, köztük sportolók, kísérők, orvosok és a MOB stábjának tagjai is. A légikikötőben a hagyományoknak megfelelően kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőgépet.

A küldöttség köszöntésére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nem szerveztek nyilvános fogadást, a delegáció a Syma Csarnokba készül, ahol a vasárnap véget ért olimpia valamennyi magyar érmese színpadra lép. A szurkolókat 9 órára várják a közvetlen hangulatú fogadásra a Dózsa György úti létesítménynél.

Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal zárta a riói játékokat, így a 12. helyen zártunk az éremtáblázaton.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik