Olimpia 2016 - Friss hírek

Rió előtt: váratlan pontosítás az egyik doppingszer ügyében

Korábban a témában:

A Nemzetközi Antidopping Ügynökség, a WADA közleményt adott ki, amelyben azt írják, az elkövetkezendő három hónapban vett doppingminták esetén (így a riói olimpián is) enyhülnek a szankciók a meldonium tekintetében – írta meg a BBC.

A meldonium nevű szer (amely növeli a véráramlás intenzitását és korábban szívbetegségekre használták) 2016 januárjában került fel a doppinglistára.

Mindezt leginkább onnan tudtuk meg, hogy több tucat sportoló, leginkább orosz atléták, vagy éppen Marija Sarapova orosz teniszezőnő év elején lebukott a szerrel.

A WADA a legfrissebb közleményében tanulmányokra hivatkozva említi meg a sportolók által védekezésképpen is használt megállapítását: a meldonium felszívódása hosszabb időt vesz igénybe a szervezetben, nehezebben ürül ki, mint esetleg más anyagok.

A mostani új irányelv szerint azoknak a sportolóknak, akiknek szeptember 30. előtt legfeljebb 1 mikrogramm/milliliter meldoniumot találnak a szervezetében, a mintája negatív lesz, eltiltásra nem kell számítaniuk.

A korábbi ilyen minták következtében hozott büntetések is törlődnek. Az irányelv nem vonatkozik ugyanakkor Marija Sarapova ügyére. Ő kétéves eltiltást kapott, miután január 1-je után “használta” az említett anyagot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.