Fábián László olimpiai csapatvezetőre ezernyi feladat megoldása vár Rióban

Az Európai Játékokon már belekóstolt a mesterségbe, de az olimpia új kihívások elé állítja.
Kapcsolódó cikkek

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság 2013-ban kinevezett sportigazgatója a tavaly azeri földön megrendezett első Európai Játékokon már belekóstolt a csapatvezetők mesterségébe, most viszont nagyságrendekkel nagyobb kihívás előtt áll, noha Bakuban is 360 tagú magyar küldöttség vezetését bízták rá.

Az egykor öttusa olimpiai-, világ- és Európa-bajnokként minden csúcsra feljutó sportvezető jövő vasárnap a riói nyári játékokon résztvevő magyar olimpiai delegáció minden joggal felruházott csapatvezetőjeként utazik el Brazíliába, ahonnan éppen egy hónappal később fog hazatérni.

Egy akkreditáció sem fog „pihenni”

A nemzeti olimpiai bizottságok örökös gondja a szükséges számú akkreditáció biztosítása, elsősorban annak érdekében, hogy a sportolókat megfelelő számú segítőtárs kísérhesse el az ötkarikás versenyekre.

Mindig az extra igények kielégítése okozza a legtöbb gondot, de lekopoghatom, hogy eddig minden különleges kérést ki tudtunk elégíteni, olyan kiemelkedően nagylétszámú – már 35 versenyzőt számláló – csapatrész esetében is, mint amilyent az úszók alkotnak

– nyilatkozta Fábián László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Addig-addig sakkoztunk, amíg a kereteink között maradva mind a 20 sportágunkban sikerült megteremteni a szükséges számú szakembergárda kiutaztatásának lehetőségét. A szabályokkal élve menet közben lesznek cserék is, így a záróünnepségig egyetlen magyar akkreditáció sem fog „pihenni.” Ebben már van tapasztalatunk.

Fábián megkerülhetetlen

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ranglétrája és nyelvezete szerint Fábián titulusa a „Chef de Mission” lesz. Akinek ez a tiszte, legyen az amerikai, kínai, dél-afrikai vagy magyar, annak – megkerülhetetlenül – egyedül kell kapcsolatot tartania a NOB és a Szervező Bizottság illetékeseivel, és ezt a szerepét csak egészen különleges helyzetekben ruházhatja át a készenlétben álló helyettesére.

Legyen a megoldásra váró feladat a doppingellenőrzéssel, a szállítással, a biztonsággal, az orvos-egészségügyi ellátással, vagy egy-egy sportág különleges igényeivel kapcsolatos.

Hosszúra nyúló nappalokra és rövid éjszakákra felkészülve utazunk el július 24-én, 12 nappal a megnyitó előtt Rióba. Vezetésemmel héttagú szálláscsináló csapatra vár egészen a küldöttség megérkezéséig az olimpiai faluban a legfoglalt szobák, ezzel együtt minden egyes nevezésünk egyenkénti ellenőrzése, az akkreditációk átvétele, az olimpiai kórház szolgáltatásainak feltérképezése, a rendelkezésünkre álló járművek és technikai eszközök átvétele, a csapatiroda üzembe helyezése, és ezek csak a feladatlistánk élén álló teendők. Mindennek a helyére kell kerülnie, mert aztán 0-24 órában kell az irodának rendelkezésre állnia.

Fábián László bemutatkozó csapatvezetőként Molnár Zoltánt követi, aki a nyári játékokon négyszer egymásután – Sydneytől Londonig – töltötte be ezt a tisztet, aki viszont a nagy tiszteletnek örvendő Lochmayer Györgytől vette át a váltóbotot.