Végleges és hivatalos: Kammerer nem utazhat a hatodik olimpiájára

Kajak-kenuban 15+3 versenyző utazik, s a magyar válogatott minden versenyszámban rajthoz áll majd Rióban.
Kapcsolódó cikkek

Az MKKSZ honlapja emlékeztet, hogy a válogatott a négy évvel ezelőtti, londoni játékokon 13 versenyzővel szerepelt, de a magyarok  akkor három számban nem indultak.

Most tizenöten utaznak, a plusz három a tartalék (női kajakban Kárász Anna, férfi kajakban Birkás Balázs, kenuban pedig Kiss Tamás).

Londonban úgy szereztünk hat érmet, hogy kevesebb versenyzővel, kevesebb versenyszámban tudtunk rajthoz állni, hiszen nem indult egységünk C-2 1000, K-1 1000 és K-2 200 méteren. Ehhez képest idén minden számban ott leszünk, amit óriási eredménynek tartok. Az elvárásom az, hogy minden egység a döntőbe jusson és legalább öt érmet szerezzen a csapat

– mondta Storcz Botond vezetőedző.

A múlt csütörtöki négyesválogató eredményeinek megfelelően eldőlt, hogy férfi K-4 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású egység indulhat, így az is hivatalossá vált, hogy a konkurens négyesből Kammerer Zoltán nem vehet részt hatodik olimpiáján. Kár. 38 évesen igazán szép pályazárás lett volna egy érem a négyessel.

1000 méteren párosban a korábban korosztályos világbajnoki címet is szerző Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin duó szállhat vízre. K-1 1000 méteren a tavalyi év legjobb utánpótláskorú versenyzőjének megválasztott, 19 esztendős Kopasz Bálint indulhat az olimpián.

A női kajak, illetve a férfi kenu szakág csapatát már korábban kihirdették – férfi kajakban azért is volt szükség az indulók személyének újragondolására, mert a hazai válogatót két számban is megnyerő Dombvári Bence júniusban fennakadt a doppingellenőrzésen. Ő eredetileg 1000 méter egyesben és Hufnágellel párosban indult volna.

A riói síkvizi magyar kajak-kenu csapat:

férfiak:
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-2 1000 m: Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin
K-4 1000 m: Hufnágel, Ceiner, Kugler Attila, Somorácz Tamás
K-1 200 m: Horváth Bence
K-2 200 m: Horváth, Szomolányi Máté
C-1 200 m: Hajdu Jonatán
C-1 1000 m: Vasbányai Henrik
C-2 1000 m: Vasbányai, Mike Róbert

nők:
K-1 500 m: Kozák Danuta
K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák
K-4 500 m: Szabó Gabriella, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina
K-1 200 m: Douchev-Janics Natasa