Csalódtak a NOB-ban, mert nem tiltották el az összes orosz sportolót az olimpiától

A WADA tanácsokkal látta el az olimpia bizottságot, de azt nem fogadták meg.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) – a doppingbotrányok ellenére – engedi indulni az orosz sportolókat a jövő pénteken kezdődő riói játékokon. Craig Reedie, a WADA elnöke közölte: a McLaren-jelentés minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Oroszországban államilag irányított doppingolás folyik,

ez pedig alapjaiban rengeti meg a tiszta sportot, amely a nemzetközi doppingellenes szabályok keretei között zajlik.

Múlt hétfőn hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a WADA-nyomozás vezetőjének jelentését, amelyből kiderült, egyértelműen bizonyítottnak találták azokat a vádakat, hogy a 2014-es szocsi téli olimpia kapcsán központilag irányított doppingolás folyt Oroszországban.

A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a NOB-nak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó bizottsága azonban vasárnap úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. A döntés az atlétákra nem vonatkozik, ők a Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a nemzetközi Sportdöntőbíróság döntésének megfelelően nem indulhatnak Rióban.

A WADA csalódott amiatt, hogy a NOB nem fogadta meg a tanácsot.

A NOB indoklása szerint azért nem tiltották ki az összes orosz sportolót, mert egyrészt a riói esemény hamarosan – 11 nap múlva – megkezdődik, a hátralévő idő pedig nem elegendő, hogy meghallgassák az összes érintettet, másrészt az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) elnöke, Alekszander Zsukov – aki telefonos kapcsolat segítségével bekapcsolódott a vasárnapi megbeszélésbe – országa, valamint az OKR nevében ígéretet tett, hogy teljes mértékben együttműködik a nemzetközi szervezetekkel az ügy megoldásában. Garantálta továbbá az orosz doppingellenes rendszer teljes átalakítását, mint fogalmazott: az OKR elkötelezett a tiszta sport iránt.

Az egyéni részvételi kérelmeket csak akkor bírálhatják el pozitívan a nemzetközi sportági szövetségek, ha a sportoló mindenben megfelel a WADA előírásainak. Az OKR nem nevezhet olyan versenyzőt a riói ötkarikás játékokra, akinek volt már doppingesete, akkor sem, ha ezért már megbüntették és letöltötte az eltiltását.

Fotó: AFP/Fabrice Coffrini