Csernoviczki Éva nagykövetként készül harmadik olimpiájára

A pekingi olimpián hetedik, a londonin harmadik helyen végzett. Ha a 29 éves cselgáncsozó tartani tudja a fejlődési ütemet, akkor...
Kapcsolódó cikkek

A 2008-as pekingi olimpia hetedik, a 2012-es londoni harmadik hely után, ha Csernoviczki Éva tartani tudja a fejlődési ütemet, akkor, akár még fényesebb éremmel a nyakában térhet haza Rióból.

Hogy sikerült a felkészülés – szegeztük neki a kérdést  három nappal az utazás előtt a 29 éves cselgáncsozónőnek? 

Csernoviczki Éva

olimpia: 2012, London – bronz

–  vb: 2011, Párizs – bronz

Európa-bajnokság:

  • 2008, Liszabon – bronz
  • 2009, Tbiliszi – bronz
  • 2010, Bécs – bronz
  • 2011, Isztambul – bronz
  • 2012, Cseljabinszk – ezüst
  • 2013, Budapest – arany
  • 2014, Montpellier – arany
  • 2016, Kazany – ezüst

Cegléd, és a csehországi Nymburg után elmondhatom túl vagyok az utolsó két sikeres edzőtáboromon. Ugyan összeszedtem egy kisebb vállsérülést, de szerencsére az is gyógyulófélben van és elmondhatom, talán, most a 3. olimpiai felkészülési ciklusban végeztem legerősebb edzésmunkát. Jól érzem magam.

Ennek minden bizonnyal meg lesz az eredménye. Mekkora terhet jelent éremesélyesként utazni?

Általában minden világversenyen a legkisebb súlycsoporttal indulnak a küzdelmek, így Rióban is első nap lépek tatamira. Ez mindig plusz felelősség, hiszen  és ha van érem, akkor a csapattársak is felszabadultabban versenyeznek. Jó hangulatot, lökést ad nekik az én eredmény. Próbálok nem foglalkozni a külső elvárásokkal, magamnak, a családomnak szeretnék elsősorban megfelelni.

London és Rió közt féltávon Csernoviczki Éva épp a francia Amandine Buchardot győzi le a 2014-es franciaországi Európa-bajnokság döntőjében Fotó: europress

Miben lesz más ez a harmadik olimpiád. Mennyit segít az első kettőn szerzett tapasztalat?

Minden verseny más és ez különösen igaz az olimpiákra. Annyiban is különbözik ez az eddigiektől, hogy egy ázsiai, majd egy európai főváros után ezúttal először ad otthont a játékoknak a dél-amerikai kontinens. Magabiztosságot a sikeres felkészülésem ad.

Ebben a felkészülési ciklusban diplomát is szereztél és számos civil tevékenységet is vállaltál Tatabányán és környékén. Hogy tudod összeegyeztetni, összehangolni ezt a rengeteg tevékenységet az élsporttal?

Csernoviczki Éva sulija

Ha sportoló vagy, nem sikerült a felsőoktatási felvételid, de mégis szeretnél diplomát ne keseregj, nem kell várnod újabb egy évet!
Július vége és augusztus eleje között, a pótfelvételi eljárás keretében, jelentkezz az Edutus Főiskolára, ahol gazdasági és műszaki alap- és mesterképzések keretén belül szerezhetsz felsőoktatási szakképzést Budapesten és Tatabányán.

Lassan már három éve vagyok iskolám, az Edutus Főiskola sportolói nagykövete Tatabányán. Fontosnak tartom a felsőfokú tanulmányok elvégzését is, és mint sportoló tudom, hogy ez milyen nehézségekkel jár a sport-karrier, versenyek és edzőtáborok mellett. Ez a Főiskola pedig egyedülálló lehetőségeket nyújt az élsportolóknak, ezért örömmel vállaltam, hogy a magam példáján segítsem és népszerűsítsem ezt a lehetőséget. A Tatabányán sportolóknak ez kiváló életpályamodell is lehet, hiszen nem kényszerülnek egyesület és edzőváltásra vagy a sport feladására tanulmányaik mellett sem.