Olimpia 2016 - Friss hírek

Harcsa Zoltán: éremért utazom Rióba

Harcsa Zoltán komoly célt tűzött ki maga elé a riói olimpiával kapcsolatban. A 23 éves ökölvívó három hónapos megerőltető munkán van túl, már könnyebb edzéseket végez, szombaton pedig elindul Brazíliába.

A törökországi kvótaszerzés után egy hét pihenőm volt, azt követően azonban folyamatosan készültem. Az edzőm, ifjabb Balzsay Károly, illetve Kovács László szövetségi kapitány tulajdonképpen három hónapig “szadizott”, rengeteget edzettem, most viszont már visszavettünk a nagy munkából

-nyilatkozta a bokszoló, aki áprilisban, a samsuni európai kvalifikációs tornán harcolta ki a részvételi jogot a jövő pénteken kezdődő játékokra. Harcsa a sorsolás függvényében várhatóan augusztus 8-án vagy 9-én lép először szorítóba, így lesz ideje az akklimatizációra.

Sokat segít nekem, hogy négy éve már voltam olimpián, nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy mi vár rám. Ráadásul még nem is izgulok különösebben, pedig a kvóta megszerzése után még azt gondoltam, hogy állandóan csak az olimpia lesz majd a fejemben, szerencsére azonban ez még nincs így. Anyukám nagyon izgul, apukám viszont nyugodtabb, azt mondta, éremmel menjek haza, míg a nővérem nagyon bízik bennem. Bátyám, Norbert éppen nászúton van, úgyhogy kevesebbet beszélünk mostanában mint szoktunk, de már alig várja a meccseimet.

A Vasas sportolója a 2012-es olimpián negyeddöntős volt a középsúlyúak versenyében.

Úgy gondolom, hogy a londoni 75 kilós mezőny kicsit erősebb volt, mint a riói, ami persze így sem könnyű. Négy éve viszont elég sok olyan versenyző volt, akivel semmiképpen nem akartam volna találkozni, míg most csak négyre mondom azt, hogy ők nagyon kemények, félni viszont tőlük sem félek. Én is a dobogó legfelső fokára akarok állni, mint mindenki. Viszont nem akarok ígérgetni, a legfontosabb, hogy jól bokszoljak, kiadjak magamból mindent. Sok mindenen múlik, meddig jutok majd, de szeretnék érmet nyerni.

Ökölívásban Harcsa mellett az Erdei Zsolt irányításával készülő, 2010-ben Európa-bajnoki címet szerzett Bacskai Balázs (69 kg) képviseli a magyar színeket.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik