Póta: titkos vágyam, hogy bejussak a nyolc közé

A magyar versenyző kiemeltként a második fordulóban lép asztalhoz Rióban.
Kapcsolódó cikkek

Póta Georgina a legjobb nyolcba kerülést tűzte ki célul a riói olimpián. A játékok asztalitenisz-versenyén rajta kívül Lovas Petra és Pattantyús Ádám képviseli majd Magyarországot, utóbbiak számára jutalomjáték lehet az olimpiai szereplés.

Mindhárom játékos a válogatottal edzett pénteken, szombat reggel pedig a magyar sportolói küldöttség nagy részével egyetemben útra kelnek Brazíliába Téglás Péter és Aranyosi Péter szövetségi kapitányok társaságában.

A fényképeken úgy láttam, hogy zöld borításon, kékes színű asztalon fogunk játszani, ami kissé szokatlan

-nyilatkozta az MTI-nek Póta, aki kiemeltként a második fordulóban lép asztalhoz, így bőven lesz ideje az akklimatizációra. A harmadik olimpiájára készülő sportoló azt is elmondta, hogy elsősorban a kínaiakat szeretné elkerülni a jövő heti sorsoláson.

Titkos vágyam, hogy bejussak a nyolc közé, egy jó sorsolással ez elképzelhető, hiszen voltam már 14. is a világranglistán, a mezőnyből majdnem mindenkivel játszottam már.

Lovas Petra korábban már visszavonult a válogatottól, majd télen mégis belevágott a felkészülésbe:

Áprilisban elérhető közelségbe került az olimpia, úgy volt, a kvalifikáció során elég a biztos meccseket hoznom. Ezt megtettem, aztán kiderült, az ázsiaiak elvettek két helyet Európától. Jött még egy verseny, ahol egy fehérorosz pingpongos bravúrral legyőzött, s úgy tűnt, öt ponttal lemaradok Rióról. Első tartalék voltam, aztán három hét múlva kiderült, mégis utazhatok, így ez egy nagy ajándék számomra, örömjáték lehet az olimpia.

Pattantyús Ádám meglepetésre jutott ki a londoni olimpiára, akkor még szoknia kellett a játékok légkörét.

Büszke vagyok rá, hogy négy évig sikerült megtartanom a helyem a top 100-ban, s a ranglistáról kijutottam Rióba. Szeretnék úgy játszani, hogy nincs rajtam teher, élvezni a szereplést, talán akkor jobban elindul a kezem. A 48. vagyok az indulók között, így várhatóan tudok egy mögöttem állóval játszani. Jól sikerült a felkészülésem, a kérésemre itthon edzettem, nyugodt körülmények között, közel a családhoz, öthónapos kislányomhoz.

A riói asztalitenisz-torna augusztus 6-án veszi kezdetét.