Olimpia 2016 - Friss hírek

Schmitt Pál a példaképek és a tanulás fontosságáról

Szerinte Budapest képes olimpiát rendezni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke, volt államfő hamarosan elutazik Rióba, ahol a 2024-es budapesti olimpia megrendezéséért lobbizik majd. Schmitt Pál az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, most személyesen találkozik a NOB tagjaival, amire legközelebb csak jövő szeptemberben, Limában lesz lehetősége.

Nem is veszik rossz néven, sőt, azzal kezdik a beszélgetést, hogy mi van Budapesttel.

Ő azt az álláspontot képviseli, hogy Budapest képes olimpiát rendezni. Olyan, mintha az Agenda 2020-at ránk szabták volna, a megvalósíthatósági tanulmány teljesen megfelel az előírásoknak, és a magyarországi olimpia mellett szólhat az is, hogy ebben a régióban – a riválisainkkal ellentétben – még nem rendeztek ötkarikás játékot.

A MOB tiszteletbeli elnöke beszélt arról is, hogyha a budapesti rendezés társadalmi támogatottságáról kérdezik, akkor őszintén elmondja, az jelenleg csak 60 százalék körül lehet, ami reményei szerint ugyanakkor még emelkedhet egy sikeres riói szereplés után is. A NOB által megbízott cég jövő  márciusban egyébként pontosan felméri, mennyien állnak a pályázat mellett.

Schmitt Pál a profi sport körüli botrányok, korrupciós ügyek kapcsán azt mondta, elkerülhetetlen a megtisztulás, egyébként elfordulnak a nézők, szponzorok. A volt köztársasági elnök nagyon fontosnak nevezte, hogy a sportolók mindent tegyenek meg azért, hogy valódi példaképek legyenek. Szerinte az olimpikonok, edzőik anyagi megbecsülése rendben van, de nagyon fontos a tanulás, a felkészülés a sport utáni életre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!