Áder János megnyitotta a Magyar Házat Rióban

Az államfő nagyszerű magyar sikereket hozó olimpiát kívánt a szurkolóknak és a sportolóknak.
Kapcsolódó cikkek

Pénteken helyi idő szerint késő délután Áder János köztársasági elnök megnyitotta a Magyar Házat Rio de Janeiróban.

Magyarországot eddigi olimpiai eredményei feljogosítják a 2024-es pályázatra, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Agenda 2020 programja pedig bátorítja, hogy megtegye

-mondta beszédében az államfő. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország részt vett az olimpiai mozgalom megalapításában és két kivételtől eltekintve minden ötkarikás játékon indult. A 168 arany-, 148 ezüst- és 170 bronzéremmel hazánk méretét és lakosságát tekintve a harmadik legsikeresebb nemzet. Külön kiemelte az úszó Egerszegi Krisztina teljesítményét, aki egyedüliként öt egyéni számban nyert aranyérmet és a vívó Gerevich Aladárt, akinek első és utolsó, hetedik ötkarikás elsősége között 28 év telt el.

Magyarország mellett szól a hagyomány és az eredmények, s az, hogy a tíz legsikeresebb éremszerző ország közül egyedüliként nem volt még házigazda. Szándékunk komoly, ezért hoztuk létre a Magyar Házat, amely fórum, kiállítótér és kapu. Összeköti a múltat és a jövőt. Hajrá magyarok!

-zárta beszédét Áder János, aki nagyszerű magyar sikereket hozó olimpiát kívánt a szurkolóknak és a sportolóknak.  A Magyar Ház – amelyben az olimpiai sikereket és a 2024-es budapesti pályázatot bemutató interaktív tárlat is látható – a Lagua Rodrigo de Freitas tó partján egy lovas klubban található.

A Magyar Ház nyitott a szurkolók számára is, akik magyar nyelvű közvetítéssel nézhetik a versenyeket és több alkalommal külön ünnepségen találkozhatnak a sportolókkal.