Franciaország nagyhatalmi helyzetét és a nép lelkét is igencsak megviselte a németektől elszenvedett végső vereség 1871-ben. Nem kérdés, a nagy európai rivalizálásban Napóleon egykor “világhódító” nemzete alul maradt, megszületett az egységes, erős Német Császárság. Az okokat kutatva sok francia jutott el oda, hogy a kudarc egyik fő okozója a katonák, és egyáltalán a fiatalok ramaty fizikai állapota.
Pierre de Coubertin báró volt az, aki mindezt nagyon komolyan végig is gondolta, és 1894-ben megalapította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy a szervezet négyévente, változó helyszíneken világszintű sportversenyeket rendezzen.
És hogy miért épp a több ezer éves görög olümpiák feltámasztása jutott eszébe? Mert német régészek épp akkoriban tárták fel a várost, a legendás játékok helyszínét, amire Franciaországnak hasonló kaliberű választ kellett adnia.
Nők és szegények kizárva
Az elsőt 1896. április 6-15. között hagyománytiszteletből rendezték Görögországban: 13 nemzet 300 sportolója mérte össze erejét kilenc sportág 40 versenyszámában. Mi, magyarok is önálló nemzetként képviseltettük magunkat, és a statisztikák bizony nem kevés büszkeségre adnak okot. Ezekről mégis később, dr. Szabó Lajos történészt, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatóját előbb az első újkori olimpia gyakorlati részéről és az érdekességekről kérdeztük.
Akkoriban is voltak már profi sportolók, ám az olimpián csak amatőrök vehettek részt. Persze, ez is jelentősen szűkítette az indulók körét az “állami támogatás”, szponzorok előtti korban. A versenyzők a középosztály felsőbb szintjeiből és az arisztokrácia köreiből kerültek ki, nekik volt elég idejük az edzésre, pénzük a felszerelésre, az utazásokra. Többnyire egyetemistákról volt szó, akik szívesen hódoltak a modern szenvedélyeknek, mint amilyen a sport is volt azokban az időkben.
Nők sem indulhattak az első olimpiákon annak ellenére, hogy a gyengébbik nem sok képviselője már a XIX. században is jeleskedett a sport területén. Igaz kevesebb, és inkább számukra divatosnak számító, “speciális” számokban, de a fő indok inkább a “gyengébbik nemről” való közgondolkodásban keresendő.
Ki tudhatta volna…
Visszatérve 1896-hoz, nem mondhatjuk, hogy a versenyzők egymás sarkát taposták az indulásért. Bár a szervezők gyakorlatilag minden nemzetet meghívtak, sokan még csak nem is reagáltak. Senki nem tudhatta, micsoda dicsőséges jövő vár az olimpiai mozgalomra, a kortársak szemében még nem volt más, mint egy a soktucatnyi nemzetközi sportverseny sorában – mondja Szabó Lajos.
Görögország ráadásul ekkor még egzotikus helynek számított, nem rég szabadult az oszmán megszállás alól. “Rossz” volt az időzítés is, kora tavasszal főleg az északi országok sportolói még messze voltak csúcsformájuktól – ne feledjük, uszodák, sportcsarnokok még nem léteztek, a fiúk a szabadban edzettek.
Az atlétika az angolszászok sportja volt, a torna pedig a németeké. A birkózás “alap”, és mint népszerű erősport, a súlyemelés is bekerült. Úriemberek számára a lövészet, vívás megkerülhetetlen, a tenisz és a kerékpározás pedig nagy népszerűségnek örvendett. Az úszás pedig, a magyarok sikersportja ebben az időben már alapvető jelentőséggel bírt.
Hajós verhetetlen technikája
Ami a felkészülést illeti, felejtsük el a mai viszonyokat. Hajós Alfrédról tudjuk jól, hogy miután megtanult úszni, technikáját és állóképességét is önmaga, mai kifejezéssel élve “szakmai segítség nélkül” fejlesztette.
Olyan eredményesen, hogy 100 méteren és 1200 méteren is első helyezést ért el. Mindezt úgy, hogy edzeni csak nyáron a Dunában, illetve a Rudas fürdő termálvizében tudott, a görög olimpián pedig 12 fokos tengervízbe kellett ugrania – magyarázza a történész. Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy mennyit fejlődött azóta a sportolók teljesítménye: Hajós Alfréd 100 méteren 82,2 másodperccel lett – első magyarként – olimpiai bajnok, a mai olimpiai csúcsot pedig az ausztrál Eamon Sullivan tartja 47,05-tel.
Szokoly edzőjének “árulása”
Volt azért olyan sportoló is, akinek munkáját edző segítette, ám magyar vonatkozásban ebből probléma lett. Szokoly Alajost időnként egy angol szakember látta el tanácsaival, néha segítette edzéseit – magyarul nem állt mindig mellette, mint az manapság megszokott. Szokoly gátfutásban is indult, ahol a két elődöntőből két-két futó jutott a döntőbe. Az előfutamban a magyar elé rúgtak egy gátat, amiért bukott, de így is második helyen végzett. Többen óvtak, de a futamot nem ismételték meg, és a versenybírók úgy döntöttek, hogy a döntőben csak a két futamgyőztes indulhat.
Legalábbis Szokoly így gondolta, évtizedekkel később is nagyon fájt neki az igazságtalanság. Hogy valójában mi történt, azt nem tudjuk – mondja Szabó Lajos.
Megesett az első olimpián, hogy egy versenyző több számban is indult. A birkózást például egy viszonylag apró termetű német tornász nyerte meg, és tegyük hozzá, akkoriban nem voltak menetek, nem volt időkorlát, a mérkőzés akkor ért véget, amikor az egyik sportolót legyőzték, vagy kidőlt. Erre mondják, hogy a meccs szó szerint eldől.
Turistából teniszbajnok?
A szerb nemzetiségű, magyar színekben versenyző Tapavicza Momcsilló teniszben, birkózásban és súlyemelésben indult, teniszben harmadik lett, ezzel megszerezve hazánk azóta is egyetlen olimpiai harmadik helyezését e sportágban.
John Pius Boland valóban turistaként érkezett Athénba, csakhogy a játékok tenisz részének görög szervezője egykori egyetemi csoporttársa volt. Az ír férfi így biztosan tudott róla, hogy verseny lesz, elhatározását feltehetően nem hirtelen felindulás szülte. A lényegen viszont mindez mit sem változtat: az első olimpián bárki, bármilyen számban elindulhatott, a lényeg a sportos, jó fizikum volt. A sportágak nem specializálódtak még annyira, mint manapság, egy ügyes, erős fiatalembernek bárhol teremhetett babér.
Hajós Alfréd itt ugyan csak úszásban indult, de közismert róla, hogy ügyes tornász és atléta is volt, emellett tagja az első magyar futballválogatottnak.
Itthon féltették a magyar büszkeséget
A magyar sajtó és közélet egyébként nem volt túlságosan elragadtatva a magyarok olimpiai szereplésétől. Fentebb már említettük, hogy akkor még semmivel sem tűnt különbnek, mint bármilyen “bajnoki viadal”, a közvélemény attól félt, a gyenge szereplés leégeti az egész nemzetet.
A sikerek aztán megváltoztatták-e vélekedést, főleg, hogy összesítésben magunk mögé szorítottuk a nagy rivális osztrákokat. A versenyzőket nem kísérte újságíró, ők maguk számoltak be sürgönyök útján az eseményekről, és a pályaudvaron is csak baráti társaság várta ünnepelve a csapatot. Ám ahogy nőtt az olimpia renoméja, úgy lettek egyre megbecsültebbek ezek az érmek és teljesítmények.
Szép statisztika
Nézzük végezetül a statisztikát. Az 1896-os olimpián tehát 13 ország 300 sportolója versenyzett kilenc sportág összesen 40 számában. Magyarországról hét sportoló utazott Athénba, összesen hat sportágban indultak: atlétikában, birkózásban, súlyemelésben, teniszben, tornában és úszásban.
Hajós Alfréd két első helyezést szerzett úszásban, Dani Nándor egy másodikat 800 méteres futásban. A harmadik helyezetteket Athénban még nem díjazták, de ma már hivatalosan is bronzérmesnek minősül Szokoly Alajos 100 méteres síkfutásban, Kellner Gyula maratoni futásban és Tapavicza Momcsilló teniszben.
Ezzel hazánk 38 olimpiai pontot szerzett 1896-ban, és összesítésben a hatodik helyen végzett.
