Mit gondolsz a döntésről – szegeztük neki a kérdést S. Kovács Ádámnak?
Óriási dolognak tartom! Ezek nem csak üres szavak, hiszen 27 éve kezdtem el karatézni és 17 éven át voltam a válogatott keret tagja. Onnantól, hogy komolyabban foglalkoztam vele, ott lebegett előttem, hogy valamikor mi is olimpiai sportág leszünk.
Ez eddig csak olyan dolog volt, ami álmaimban szerepelt, de tudtuk, hogy előbb-utóbb valóság lesz.
Egyébként még most is felfoghatatlan kicsit: bár a Karate Világszövetség (WKF) 40 éve létezik, eddig mindig csak hitegették a sportolókat, hogy majd bekerülnek, de ez egészen eddig nem történt meg. Azt fontos tudni, hogy én és akikkel együtt sportoltam, ugyanolyan edzésmunkát végeztünk és végzünk, mint az összes többi olimpiai sportág – sőt, vannak olyanok is, akiktől keményebben tréningezünk.
Mindig úgy éreztük, annak ellenére, hogy keményen edzünk, nem kapjuk meg azt a megbecsülést, amit egy olimpiai sportág kivívott magának. Én 2009-ben világjátékokat nyertem, akkor az jó alkalom volt arra, hogy kicsit áttörjük ezt a gátat és velünk is foglalkozzanak: sokan beszámoltak a hírről, kaptam érte pénzjutalmat is, de közel sem volt olyan, mintha olimpiai címet nyertem volna.
Szerinted miért csak most született meg?
Egyrészt a Karate Világszövetség vezetése soha nem volt annyira összeszedett, mint most: bár eddig is jó úton haladt, az utóbbi 5-6-7 évben olyan irányba mentek, ami tökéletesen alkalmassá tette a sportágat.
A karate általában azokat érdekli, akik ezt gyakorolják vagy a baráti-családi kört, esetleg más küzdősportokat végzőket. Akadt probléma a szabályrendszerrel is, de sportágam mindig is egy kicsit anyátlan-apátlan volt: megfigyelhető, hogy a nagy múltú sportágak mögött mindig is volt egy ország és/vagy egy szponzor, aki nagyon “nyomta”. Ilyen például a tawkeondo, amit az 1988-as bekerülésekor (és előtte-utána is) Korea, illetve a Samsung és a Hyundai is támogatott. A Japánok nem akarták, hogy a karate bekerüljön: sok száz évig “parasztsportágnak” számított náluk és inkább a “prémium” ágakkal, például a klasszikusabb és népszerűbb cselgáncsot helyezték előtérbe.
Milyen út vezetett idáig?
Amiatt, hogy a következő olimpiát Japánban rendezik, képbe kerülhetett a karate. Nem ez volt azonban az elsődleges ok: 2013-ban Thomas Bach személyében új elnököt kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, ez pedig egy koncepcióválással is járt. Elődjével ellentétben Bach szerette volna megreformálni a játékokat, ezért kitalálták az Agenda2020 programot, hogy izgalmasabbá, érdekesebbé tegyék az olimpiát – ez pedig azzal is járt, hogy a rendező ország is jelölhetett több sportágat is az általunk rendezett eseményre. Ezt azonban részletesen ki kellett dolgozniuk (hány sportág, hány sportoló, hány érmet osztanak, stb.) és kikötés volt még, hogy vagy mind az öt kiválasztott bekerül vagy egyik sem – garantálva ezzel, hogy nem csupán a népszerűek kapnak helyet. Érdemes tudni, hogy a karate és a másik négy sportág csak a tokiói programban kaptak helyett és nem váltak rögtön olimpiai sportággá. Ez viszont mindenképpen egy kiváló lehetőség arra, hogy megmutassák a teljesítményüket.
Te már korodból kifolyólag nem indulhatsz. Van benned hiányérzet?
Persze, hogy van, hiszen minden amatőr sportoló számára az a legmagasabb platform: anyagilag-erkölcsileg olyan elismerést kaphat, amit máshogy nem igazán. Esetemben 27 év munkája van benne, amit meg lehetett volna koronázni egy olimpiai éremmel. Bár aktív versenyzőként végig ott lebegett a szemem előtt, már nem rágódom ezen. Az olimpián biztos, hogy nem indulok: 2013-ban vonultam vissza, akkor sem számítottam már fiatal versenyzőnek. Abban az évben Budapesten – először – rendezték meg a karate Európa-bajnokságot, ezért úgy döntöttem, ott még versenyzek és ott is fejezem be a pályafutásom.
Ráadásul nagyon szépen fejeztem be, világjátékokat nyertem, kétszer voltam világbajnokságon ezüstérmes, junior világbajnokságot nyertem, Európa-bajnokságról-ról van három érmem és ezek mind olyan eredmények, amelyeket egyedüli férfiként értem el Magyarországon.
Az MTK karateszakosztályának igazgatójaként ha nem is edzek, de a karate mellett vagyok napról napra: van 80 igazolt versenyzőnk, számos kitűnő edzőnk, akiknek a munkáit menedzselem, emellett pedig a büdzsét is felügyelem. Itthon ez a legeredményesebb karate szakosztály – remélem, hogy a csapattal utazhatok majd 2020-ban.
Ezek szerint látsz esélyt arra, hogy magyarok is kijussanak?
Abszolút. Egyébként érezni lehetett már korábban is, hogy ez a döntés megszületik. A hazai irány pozitív, támogatás is több jut, utánpótlásban is folyamatosan javulunk, az eredményeknek köszönhetőn pedig egyre inkább elismert a karate. Ez a lépés segít abban, hogy még nagyobb támogatást és segítséget kapjunk.
A karateversenyen 80 ember indul, 10-10 férfi és nő formagyakorlatokban, a többi 60 (30-30 férfi és nő) pedig küzdelemben, 3-3 súlycsoportban. Mivel jelenleg öt csoport van, így az olimpián vagy újak lesznek vagy kivesznek kettőt a mostaniból: ez azt jelenti, hogy nagyon kell harcolni a pozíciókért, hiszen súlycsoportonként 10 ember juthat ki. Emiatt – bár maga az olimpia sem könnyű – az éremszerzés valamivel egyszerűbb, ugyanis ezek közül három dobogós lesz.
Attól függetlenül, hogy ki juthat ki, a következő négy évben a támogatások úgy lesznek ütemezve, hogy minél több ember kijusson. A srácok már letették az eredményeket (világversenyek, Európa-bajnokságok), most van három évük a készülésre. Remélhetőleg nemcsak a készülésre, de az utánpótlás-fejlesztésre és a toborzásra is marad keret – a “nagy bummot” viszont akkor lehet elérni, ha valaki kijut és ott eredményt is elér.
Ha bajnokunk van, a hozzánk jelentkezők száma is megugrik a szezon- illetve az iskolakezdésnél: háromszor-négyszer többen keresnek meg minket akkor, mint egyébként.
Fejléckép: S. Kovács Ádám – tdmg.hu
