Élő Olimpia 2016 - Friss hírek

Látványos megnyitóval megkezdődött a XXXI. Nyári Olimpia Rióban

Látványos zenés, táncos műsorral indult Rio de Janeiróban a XXXI. nyári olimpiai megnyitóünnepsége. A hivatalos program egy kétperces videóval vette kezdetét.

A megnyitón azt mutatták be, hogy a sport mennyire fontos része a brazil életnek, egyúttal azt, hogy Rióban milyen tökéletesen harmonizál a természet és a városi életforma.

Paulinho da Viola előadásában csendült fel a brazil himnusz, amely közben 60 sportoló – köztük tíz jelenlegi klasszis, illetve 50 tehetség – brazil zászlóval a vállán érkezett a játéktérre, s felhúzták a brazil lobogót.

Az egyik legjobban várt esemény a 207 nemzet bevonulása volt. Az olimpiák történetében először a bevonulóknak feladatuk is volt, hiszen minden küldöttség egy-egy különböző fajtájú növényt, illetve magot helyez el a felállított vázákba.

A magyarok 93.-ként érkeznek majd az arénába Szilágyi Áron vezetésével.

A megnyitó végén fellobbant az olimpiai láng, amelyet Vanderlei Cordeiro de Lima maratonfutó gyújtott meg.

Szülinaposokat köszöntöttek a magyarok

Rióban ünnepelte születésnapját két úszónk,  Pulai Vince és Gyárfás Bence. Előbbi 21, utóbbi 23 éves lett augusztus 5-én.

Joó Abigélről se feledkezzünk meg, kiváló cselgáncsozónk augusztus 6-én lett 26 éves.

Könnygázt és hanggránátokat vetett be a brazil rendőrség a Maracana Stadionnál

Közvetlenül a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai játékok megnyitóját megelőzően könnygázt és hanggránátokat vetett be helyi idő szerint pénteken a brazil rohamrendőrség egy kisebb demonstráció feloszlatására az ünnepségének otthont adó Maracana Stadion közelében.

A Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó egyik szemtanú szerint a több száz tüntető az olimpiai játékok körül kirobbant korrupciós ügyek és túlköltekezés ellen tiltakozott.
Brazíliában évtizedek óta nem tapasztalt mértékű a gazdasági válság, és ingatag a belpolitikai helyzet. Dilma Rousseff felfüggesztett brazil elnök például egyre közelebb áll a bukáshoz: csütörtökön ellene döntött a szenátusnak az elnök alkotmányos lemondatása ügyében illetékes bizottsága -írja az MTI.

A 24.hu helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a stadionon belül ebből semmit sem lehetett érzékelni.

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik