Olimpia 2016 - Friss hírek

Átúszol Európába, futamot nyersz az olimpián, de a magyar köztévének mégsem vagy elég jó

Lassan egy éve lesz annak, hogy egy 17 éves szíriai lány és a húga kipattantak egy menekültekkel teli gumicsónakból, hogy úszva keljenek át Törökországból Európába. Yusra Mardini és testvére azért kockáztatták az életüket, mert a csónak, amivel megpróbálták elérni a görög partokat, túlterhelt volt, sok társuk pedig nem tudott úszni.

A szír testvérpár viszont tudott úszni, méghozzá nem is akárhogy.

A lányoknak végül sikerült átérni Európába, ahol menedékjogot kértek Németországtól. Miután megkapták a hivatalos státuszt, Yusra hosszú idő után visszatérhetett ahhoz, amit szinte egész gyerekkorában csinált: az úszáshoz.

Márciusban még arról írtunk, hogy a szír úszólány tagja lesz az idén alakult menekültstátuszú sportolók olimpiai csapatának, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy végül ott lesz-e a riói játékokon. Yusra Mardini akkor így nyilatkozott az olimpiáról berlini otthonában.

Azt akarom, hogy minden menekült büszke legyen rám. Bátorítani szeretném őket, hogy ugyan nem az otthonunkban vagyunk és rengeteg szörnyű dolgon mentünk keresztül, így is nagyszerű eredményeket érhetünk el. Persze, hogy nekem is hiányzik Szíria, rettentő boldog lennék, ha akár csak egy napra hazatérhetnék.

A menekült lány egyik álma, az olimpiai szereplés, végül valóra vált, hiszen ő is rajthoz állhatott Rióban, egészen pontosan a 100 méteres pillangóúszás egyik előfutamán. Mardini ideje ugyan nem volt elég ahhoz, hogy továbbjusson a következő körbe, de a medencében mindenkit megvert, akivel együtt úszott.

Átúszol Európába, futamot nyersz az olimpián, de a magyar köztévének mégsem vagy elég jó 1
kép: NBC News

A lány történetét olvasva azt gondolná az ember, hogy az elvakult menekültgyűlölők is meghajolnak egy akkora emberi és sportteljesítmény előtt, mint Yusra Mardinié. Most kiderült azonban, hogy a köztévénél nagyon magasan lehet léc, az M4 sportcsatorna közvetítésében ugyanis

meg sem említették a szír lányt az indulók között.

Erre persze még rá lehetne fogni, hogy csupán figyelmetlenségből maradt ki a menekült lány, de az már nehezebben magyarázható, hogy miután megnyerte a futamot, Ifj. Knézy Jenő miért nem mondta ki a nevét, sem azt, hogy milyen színekben versenyzett.

FRISSÍTÉS

Knézy Jenő hosszas indoklásából kiderül, hogy miért nem emlékezett meg a szír lány futamgyőzelméről. A kommentátor szerint az eredmény szakmailag nem volt fontos.

Azért akadt olyan köztévés szakember is, aki tudomást vett Mardini sikeréről, Al Ghaoui Hesna a Facebookon gratulált a menekült lánynak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik