Olimpia 2016 - Friss hírek

Bosszantóan pitináner hiba miatt rohanhatnak a WC-re a riói olimpikonok

A rejtélyesen bezöldült medence titkának nyomába eredtünk. Réz vagy alga? Egyik is, másik is veszélyes lehet - akármit is mondjanak a szervezők.

Brazília nehéz helyzetben rendez olimpiát. A korrupció és szegénység miatt forrongó országban tegnap a szenátus megszavazta a felfüggesztett elnök, Dilma Rousseffel szembeni eljárás folytatását.

Már az olimpiai láng fellobbanása előtt is baljós előjelek sejttették, hogy a háromhetes sportfieszta kellemetlen meglepetéseket okozhat. Áprilisban Rio de Janeiro szövetségi állam építésügyi felügyeletének vezetője arról számolt be, hogy három év alatt legalább tizenegyen meghaltak az olimpiai játékok előkészítési munkálatai közben. A várost számos kritika érte amiatt is, hogy óriási falakkal – a hibatalos verzió szerint hangvédő építményekkel – takarták el a riói nyomort a turisták elől.

Sokan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szemére vetették, hogy nem megfelelően mérlegelték a közbiztonsági szempontokat, amikor a brazil pályázatot hirdették ki nyertesként. A világ legrangosabb sporteseményének kezdete előtt néhány egy hónappal, a terrorveszély kellős közepén a riói rendőrök és tűzoltók transzparensekkel hozták az érkezők tudomására, hogy nem lesz, aki megvédje őket. A rendőrök és a tűzoltók is azt állították, hogy hónapok óta nem kapnak fizetést.

Korábban írtunk

  • az áprilisban leszakadt, a kerékpárosok számára épített hídról, amely a tengerbe omlott, két ember halálát okozva
  • a Guanabara-öböl rotavírussal és gyógyszer-rezisztens szuperbaktériumokkal szennyezett vizéről, amelyből bőven kijut a vitorlás csapatok versenyzőinek
  • a Dicsőség-kikötőben összeomlott vitorlásrakodóról
  • a korábbi olimpiai bajnok szerint veszélyes országúti kerékpárpályáról és a horrorbalesetekről.

A legújabb botrány – amelyet nagyon úgy tűnik, hogy az olimpia szervezői minden erejükkel igyekeznek elbagatellizálni – egy bezöldült medence miatt  robbant ki. Mint ismert, hétfőn még semmi különös nem látszott a műugrók medencéjén, keddre azonban már zöldre váltott a színe. A normális árnyalatú medence mellett igazán szembetűnő a természetellenes szín:

Bosszantóan pitináner hiba miatt rohanhatnak a WC-re a riói olimpikonok 1

Arról már a nemzetközi sajtó is cikkezett, hogy a színváltozás mögött az algák elszaporodása vagy esetleg egy rézvegyület állhat. Számos kérdést vet fel, hogy honnan a magabiztosság a veszélytelenség kijelentésével kapcsolatban, ha nem tudják megmondani, mi okozza a jelenséget, ami már a vízilabdások medencéjét is megtámadta.

Szakértőket kérdeztünk.

Nem titok, hogy még egy kerti medencénél is körültekintően oda kell figyelni az algamentesítésre. Az alga spórái ott vannak a legtisztább vízben is, ha pedig sok fény éri a medencét, könnyen elszaporodhatnak ezek a kis – a természetben nagyon is fontos – növények. Három dologra kell odafigyelni, ha nem szeretnénk lápi szörnyként úszkálni: a víz PH-értékére, a megfelelő intenzitású vízforgatásra, és a megfelelő klórszintre.

Kültéri medencéknél az esetek 90 százalékában az algásodás áll a bezöldülés mögött. Napfény hatására gyorsan beindul az algaképződés, aminek természetesen vannak előjelei, nem egyik pillanatról a másikra történik. A folyamat elején opálosodásról beszélünk, a víz kicsit tejszerűvé, homályossá válik, nem lehet kristálytisztán látni a medence alját

– magyarázza Pusztai Gergely, a Dr. Bertényi Uszodatechnika Kft. munkatársa. Ha ezt a folyamatot nem csípik el időben vegyi kezeléssel, az algák annyira birtokba veszik a vizet, hogy az a növény típusától zöld, barna, esetleg mustárszínt vesz fel. A sportmedencékben leggyakrabban zöld algával találkozunk.

Nem túl gyakran. A kifejezetten vízkezeléssel foglalkozó Dinax Kft. vezetője, Diós János Magyarországon még nem látott példát ilyen algásodásra közüzemi medencében. Mint mondja, a zöld alga leginkább esztétikai problémát jelent, míg csak megszínezi a medencét, nagyobb koncentrációban azonban

a víz csuszamlóssá válik, megváltoznak fizikai tulajdonságai, rossz benne tartózkodni. A zöld alga nem okoz problémát, ha csak a bőrrel érintkezik, azonban ha a sportoló lenyeli a szennyezett vizet, gyomorrontásos tüneteket produkálhat

– mondja a szakember hozzátéve: van olyan algafajok, amelyek toxikus anyagcsere-termékeket bocsátanak a vízbe, ezek veszélyesek lehetnek az emberre nézve, a zöld alga azonban nem ilyen.

Sokkterápia a medencének

Az algákkal szemben alulmaradt medence vize sem menthetetlen. Bár sokunk első gondolata a víz leengedése, a szakember mást javasol: sokkterápiát. A 8-10 órás folyamat során nagy adag fertőtlenítő szert öntenek a medencébe, néhány óra hatóidő után ülepítik a vizet, az algák maradványait pedig szűrővel eltávolítják.

A sokkolás során a fertőtlenítőszer szintje a szokásos többszöröse, értelemszerűen ekkor nem lehet használni a medencét. A vegyi anyag szintjét kémiai beavatkozással csökkentik normál mértékűre

– mondja Diós János, aki szerint akár egyetlen éjszaka alatt is rendbe lehetne hozni a riói medencét, amennyiben valóban zöld alga miatt színeződött el a vize.

A nemzetközi sajtó által is pedzegetett másik forgatókönyvet, miszerint esetlegesen réz kerülhetett a medencébe, nagyon valószínűtlennek tartja.

Magyarországon legalább 20 éve nem használnak réz-vegyületeket algátlanítási célra.

Ahhoz, hogy ennyire bezöldüljön a víz a réztől, a fémnek nagy koncentrációban kellene jelen lennie. Diós János hangsúlyozza: nagyon kicsi arra az esély, hogy réz miatt váltott színt a medence, azonban ha mégis így történt, nagyobb a baj, mintha csak a zöld algák szaporodása tett volna keresztbe a szervezőknek.
Amíg valaki csak rövid ideig tartózkodik egy rézzel szennyezett medencében, nem esik baja, a szőkék haja kicsit bezöldülhet. Ha tovább, órákig a vízben kell maradniuk, és felszívódik a réz, vagy lenyelik a vizet, akár nehézfém-mérgezést is kaphatnak a sportolók.

A szakember szerint nagy valószínűséggel emberi mulasztás miatt zöldült be a medence vize. Ahogyan a cikk elején is olvasható felsorolásból is kitűnik, a 2016-os olimpia esetében nem ez lenne az első alkalom.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik