Imre Géza olimpiai ezüstje kapcsán meg kell jegyezni, előfordult már hasonló eset a magyar párbajtőrvívás történetében. Nem is kell nagyon messzire menni.
Szegény megboldogult Kolczonay Ernő az 1979-es világbajnokság döntőjében 9-2-re vezetett a francia óriás Philippe Riboud ellen. Akkoriban még tíz tusig vívtak a párbajtőrözők. A felvezetés kapcsán ki is lehet találni mi lett az asszó végeredménye. 10-9. Nem ide. A francia nyakába akasztották az aranyat.
A történet persze több helyen sántít. Nem olimpiai, hanem világbajnokiról döntőről, két teljesen más stílusú vívóról beszélünk és sportemberileg sem vonnék párhuzamot kettejük között.
Ettől még 9-2-ről, vagy 14-10-ről világbajnoki, még inkább olimpiai bajnoki döntőt elbukni sportolói tragédia. Nem véletlen, hogy Imre Géza azt nyilatkozta a vesztes döntő – más megvilágításban a megnyert ezüstérme – után:
El kell telnie még egy pár évnek, hogy meg tudjam emészteni, értékelni tudjam mindezt. Talán még 30-40-nek. Ötvennek.
Imre Géza jó ember. Kevesebb alázatosabb sportolót ismerni nála. Igazi csapatjátékos, akit mindenki szeret, elismer. A kezében mindig is benne volt a tudás, a nagy kiugrás, de évtizedekig hiányzott belőle az a jó értelemben vett egoizmus, a mindenkin keresztül taposni akarás, az egyéni érdek mindenek felettisége, ami elengedhetetlen kelléke, hogy valaki akár éveken át világklasszisként uralja sportágát.
Ennek köszönhetően bő húsz éve íródó élsportolói pályafutásának legnagyobb sikereit jobbára csapatban érte el.
Kolczonayhoz hasonlóan, egy 1996-os olimpiai bronzon és egy, a vívók által kevésbé értékelt Eb-aranyon kívül egyéniben sosem sikerült nagyot domborítania, mígnem 40 évesen megérezte, mi kell a győzelemhez és nyert tavaly világbajnoki aranyat.
Kedden is ott állt a küszöbön, de nem sikerült átlépni rajta. Olimpiai ezüstöt akasztottak a nyakába. Normál esetben ez óriási öröm, mégis Géza egészen szombat estig drámakánt fogja értékelni az ezüstöt és azon töri majd a fejét, miért és hogyan eresztette ki a markából a benne zümmögő ifjú dél-koreait.
Aztán végképp töröl mindent és vasárnap reggel már újra a megszokott módon ébred. Hatalmas sportolóként, sokak példaképeként, csapatemberként. Odaáll Boczkó Gábor, Somfai Péter és Rédli András mellé és legjobb tudása szerint megpróbálja újra fényes éremhez segíteni a csapatot.
Ezért nem lehetetlen, hogy négy év múlva 45 évesen is ott lehet Tokióban.
