Gyakran fél- vagy háromnegyed házzal zajlanak a versenyek a riói olimpián, még azokon a kiemelt eseményeken is, ahová például az újságírók is csak korlátozottan mehetnek be.
Az Egyesült Államok-Kína férfikosárlabda-mérkőzésen például csak háromnegyed részben töltötték meg a lelátót a szurkolók, de az úszóversenyek döntőire – melyek mindennap kiemeltnek számítanak – sem jött össze eddig a telt ház. Itt a legtöbben vasárnap voltak, de kedden például, amikor Michael Phelps 200 pillangón, illetve a 4×200 méteres gyorsváltóval győzött, jócskán akadtak üres helyek.
A szervezők korábbi közlése szerint a jegyeladás meghaladta a nyolcvan százalékot, de ez nem igazán látszik, különösen délelőttönként.
Kevés a külföldi szurkoló, nyilvánvalóan a távolság miatt, és a helyiek sem aktívak.
A foghíjas lelátók látványa azért is érdekes, mert a létesítmények több sportágban kisebbek, mint a londoni vagy a pekingi olimpián voltak.