A kardozó Szilágyi Áron címvédőként a mexikói Julian Ayalával mérkőzött az első körben, majd a fehérorosz Aliakszandr Bujkevics legyőzésével jutott be a negyeddöntőbe Rióban. A legjobb nyolc között a román Tiberiu Dolniceanu volt ellenfele, alig tíz perccel a fehérorosz elleni meccse után. Honfitársunkat ez sem zavarta össze, ezt az akadályt is sikerrel vette.
Az elődöntőben a dél-koreai Kim Dzsung Hvan várt rá, aki Londonban csapatban olimpiai bajnok lett. A piros páston rendezett asszó során nagyon bekezdett Szilágyi, az első öt pontot kivétel nélkül ő szerezte. Kim 5-0-nál vitte be az első tust, majd egy vitatott találat után már 6-1 volt magyar kardozónak.
6-1-nél a koreai kétszer is talált, így a legjobbkor jött egy újabb Szilágyi-tus (7-3). Ezt követően négy pont felváltva érkezett, így a négy tus előnyt megmaradt (9-5). Egy furcsa bírói döntés után Szilágyi ismét eltalálta a koreait (11-6). Kim megpróbált közelebb kerülni, de úgy tűnt, a címvédő esélyt sem ad neki. A koreai felzárkózott 13-12-re, de ezt követően Szilágyi kétszer is talált, így 15-12-re győzött.
Ellenfele az amerikai Daryl Homer lesz a döntőben magyar idő szerint 01.45 órakor, aki végletekig kiélezett mérkőzésen győzött 15-14-re az iráni Abedini ellen.