Olimpia 2016 - Friss hírek

„Egy olimpián csak az számít, hogy nyerjél – mindegy, hogyan”

Joó Abigél pozitívan értékeli a Rióban megszerzett hetedik helyét. És köszöni mindenkinek. De tényleg mindenkinek.

Joó Abigél a riói cselgáncstorna 78 kilogrammos mezőnyében előbb a mongol Lkhamdegd Purevjargalt győzte le, majd a japán világbajnok Mami Umekit. A nyolcaddöntőben aztán kikapott az amerikai Kayla Harrisontól, aki a londoni játékokon is nyert ellene.

A vigaszágon a kubai Yalennis Castillóval találkozott, és bár Joó kezdett aktívabban végül jukóval kikapott. A hetedik helyen végzett.

„Egy dobást elég nehéz behozni, mert azután már ki lehet bekkelni egy meccset. Kapott utána egy intést, de nem arra mentem, hogy intésekkel behozzam. Egyszerűen annyira védekezett, hogy nem tudtam eldobni. Pedig próbálkoztam. Fordított esetben én is ezt csináltam volna. Egy olimpián csak az számít, hogy nyerjél. Az hogy csúnya, vagy szép dzsúdóval, az tök mindegy – persze a fair play keretein belül” – értékelte Joó a vegyes zónában.

Szóba került, hogy nem volt-e nehéz a sorsolása, de ő azt mondta, egy olimpián nincsen jó sorsolás. Csak nem rossz van, mert itt már mindenki erős. A szereplését pedig pozitívan értékelte:

Már annak is örültem, hogy kijutottam. Pozitívan gondolok vissza erre az olimpiára.

Végezetül kiszakadt belőle egy hatalmas köszönöm, ami elég sok embernek szól. Nem is ragadnék ki belőle semmit, álljon itt a teljes monológ:

„Köszönöm az edzőimnek, meg a pszichológusaimnak, a csapattársaimnak, a családomnak, a páromnak, a rokonaimnak, a barátoknak. És a sok magyar szurkolónak az összes olimpikon nevében meg szeretném köszönni, hogy szeretnek minket. Nem csak a magyarok, hanem az egész világ imádja az összes olimpikont, ennek mi nagyon örülünk. Van néhány kivétel, aki annyira nem kedvel minket, de azokkal próbálunk nem foglalkozni és azokra koncentrálni, akik szeretnek bennünket.”

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik