A 23 éves úszó 800 gyorson a második legjobb idővel jutott döntőbe csütörtökön. A futam után úgy fogalmazott, jó úszás volt, de nem tett bele mindent.
Nem gyorsítottam, nem hajráztam, igazából egyáltalán nem volt érdekes, mi lesz Carlin és köztem a végén. Talán egy picit próbált rám jönni, de látta, hogy felesleges próbálkoznia, és szerintem ő sem erőltette meg magát, ismerem ennyire
– értékelt Bogi.
Hozzátette, reggel egy picit fáradtabbnak érezte magát, mert tegnap a váltóban nagyot hajtott. Mint mondta, ehhez képest különösen jó, hogy sikerült megjavítania a legjobbját.
Már a londoni Eb-n is szerettem volna valami hasonlót elérni, most sikerült – örülök, hogy végre 800-on is kezd kijönni az elvégzett munka. Arra nem gondolok, hogy elkaphatom Ledeckyt, maradjunk a realitások talaján, a dobogó felső foka elkelt, a maradék kettő kiadó, erre hajtunk elég sokan. Szerintem minimum 8:15 kell majd hozzá, de az is lehet, hogy az alá kell menni – én úgy gondolom, képes vagyok rá.