Olimpia 2016 - Friss hírek

Dombvári Bence: egyértelműen megállapították, hogy nem vettem be ilyen szert

Továbbra is az igazáért küzd Dombvári Bence. A kajakos három számban is kvalifikálta magát az olimpiára, majd pozitív doppingmintát produkált. Ügyében rendőrségi nyomozás indult ismeretlen tettes ellen. Ennek eredménye azt is befolyásolhatja, hogyan szankcionál majd a WADA.

A poligráfos hazugságviszgálatáról is beszélt a Magyar Narancsnak:

Műanyag gatyában mentem és egy bőrszékben ültem kettő és fél órát, 35 fokban egy 3 négyzetméteres szobában, egy viszonylag ijesztő hangú orvossal. Ez egy rossz ötlet volt részemről, legközelebb pamutgatyában megyek… Nagyon leizzadtam, ennek ellenére zökkenőmentesen ment, az eredmény is negatív lett, egyértelműen megállapították, hogy nem vettem be ilyen szert. Vagyis akik egy picit is kételkedtek abban, hogy igazat mondok, ezzel választ kaptak. Ez egy profi szerkentyű, elvileg átverhetetlen. És ugyan a gyakorlatban mindent át lehet verni, de nem hiszem, hogy én ehhez elég felkészült lettem volna, sőt az előzetes teszteken is az jött ki, hogy nekem ez nem megy.

Elmondta, ha visszamehetne az időben akkor azt mondaná magának, hogy csak a piros kulacsaira figyeljen.

Mert 99 százalékig biztos vagyok abban, hogy ezek közül valamelyikbe tette be valaki ezt a szert. Hat-hét ilyen van nálam egyszerre egy időben és egy helyen egy edzőtáborban, különböző italokat tartalmaznak. Igyekeztem mindegyiket szem előtt tartani, igyekeztem nem ott felejteni egyiket sem mondjuk a hangár előtt, hogy még véletlenül se nézze be senki. Igaz, a szobákat nem zártuk, mert egész nap ki-be mászkáltunk, sokszor különböző időpontokban, és nem is akartunk úgy élni, hogy eldugdossuk a szobakulcsot. De az utolsó időkben már nem is B betűket rajzoltam a kulacsaimra alkoholos filccel, hanem X-eket, miközben magamban arra gondoltam, ne legyek már ennyire paranoiás. Most meg az a legszörnyűbb, hogy még tippem is van, ki tehette.

Dombvári abban nem reménykedik, hogy felmentik, várja a rendőrségi vizsgálat végét. Azt mondja, ha két évre tiltják el őt, akkor folytatja, még akkor is, ha pokoli nehéz lesz. Négyéves eltiltás esetén viszont abbahagyná.

Lehet, összeállunk majd Kucserával, Dudás Mikivel, Horváth Bencével és megalakítjuk a bukottak klubját.

– nyilatkozta.

És, hogy mit csinálna, ha több évre elmeszelnék?

Akkor elmegyek pizzafutárnak. Ezen idáig mindenki röhögött, de olyan dolgokat szeretnék most már csinálni, amiket valóban élvezek. És simán el tudom képzelni, ahogy ülök a szar kis motoromon, húzom a bajszát és én vagyok a város királya. Lavírozok a dugóban, nem kell fizetnem a parkolásért, számíthatok a jattra.

 

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik