Egyiptomi dzsúdós nevéhez fűződik az olimpia legsportszerűtlenebb pillanata – videó

Az egyiptomi Iszlam el-Sehabi nagy botrányt kavart azzal, hogy nem fogott kezet Or Sassonnal, miután izraeli ellenfele legyőzte őt a +100 kilogrammos súlycsoport első körében a riói olimpia cselgáncstornáján.

A 32 éves egyiptomit előzetesen a közösségi oldalakon arra buzdították szurkolói, hogy ne álljon ki az izraeli dzsúdós ellen, mivel az az iszlám vallás megszégyenítése lenne. El-Sehabi ugyan kiállt, ám veresége után nem fogadta el legyőzője kézfogását, hanem fejét rázva elfordult tőle. A 2-es Karióka Aréna közönsége füttykoncerttel fejezte ki nemtetszését az esetet követően.

Nicolas Messner, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) kommunikációs igazgatója az incidens után közölte, hogy a sportolóknak nem kötelező kezet fogniuk az IJF szabályai értelmében, pusztán meghajolni kell egymással szemben, amit El-Sehabi meg is tett.

Ugyanakkor az olimpia után meg fogjuk vizsgálni az esetet, és megnézzük, kell-e bármilyen intézkedést hoznunk az ügyben

– mondta Messner.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szóvivője, Mark Adams annyit mondott, hogy a küzdelem hevében történnek elfogadhatatlan dolgok.

Úgy véljük, hogy az olimpiai mozgalomnak nem falakat, hanem hidakat kell építenie

A mérkőzést ipponnal megnyerő Or Sasson további két győzelemmel bejutott a péntek esti elődöntőbe. (MTI)