Olimpia 2016 - Friss hírek

Bácsi Péter vasárnap bemutatkozik, egy kolumbiai birkózó ellen

A Carioca 2. Aréna melletti sátorban lezajlott a riói olimpia vasárnapi birkózópremierjének hivatalos felvezető-eseménye, az 59 és a 75 kilós kötöttfogásúak mérlegelése. Utóbbiak között ott volt Bácsi Péter, akit Komáromi Tibor szakmai igazgató, a hazai szövetség alelnöke, Sike András szakágvezető, Takács Ferenc edző és Bakanek György, az orvosi stáb vezetője kísért el.

Sike András még a mérlegelés előtt elmondta, a Ferencváros világ- és kétszeres Európa-bajnok klasszisa nagy fogyasztása után már reggel súlyban volt, csak épp az utolsó órák várakozása a legnehezebb. Aztán pontban riói idő szerint délután negyed kettőkor ő állt először a mérlegre, amely 74,9 kg-ot mutatott alatta.

Aztán kihúzta a 95-ös sorszámot. Mint később kiderült, ez a 16. legnagyobb szám volt a húszfős mezőnyben, így Bácsi selejtezőre kényszerül, mégpedig a kolumbiai Carlos Munoz Jaramillóval.

Győzelem esetén következhet a bolgár Daniel Alekszandrov és az örmény Arszen Dzsulfalakjan mérkőzésének nyertese, vélhetőleg utóbbi. Ő régi ismerőse Bácsinak, szintén világbajnok, legutóbb az olimpiai kvalifikációs tornán a magyar birkózó szenzációs teljesítménnyel nyert, a tavalyi Las Vegas-i vb-n viszont az örmény volt a jobb.

Sike András szerint kemény ez az ág, de a másik is az, hiszen ott két londoni olimpiai bajnok, a címvédő orosz Roman Vlaszov és a 66 kilóban épp a mi Lőrincz Tamásunkat verve csúcsra jutott dél-koreai Kim Hjeon Vu egymással kezd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik