Olimpia 2016 - Friss hírek

Ez a 8+1 leghaszontalanabb hivatalos olimpiai szuvenír

Áll egy hatalmas épület a riói Barra olimpiai parkban, amelyben egyetlen sporteseményt sem rendeznek, mégis több ezren látogatják naponta. Nem szurkolói rigmusoktól hangos, hanem a pénztárgépek folyamatos csipogásától.

Akármennyire is ragadja magával az embert a játékok semmihez sem fogható, magasztos hangulata, a valóság azonnal mellbe vágja. Csak be kell lépnie a fogyasztás olimpiai szentélyébe, a 4200 négyzetméteren elterülő óriási áruházba, azaz a Megastore-ba. Íme egy fotó róla:

Olimpia megastore
Fotók: 24.hu/Varjasi Viktor

A sport ünnepe, minek is tagadni, ma már igen jelentős részben az üzletről szól, de ne gondoljátok egy percig sem, hogy a sokszor céltalan vásárlásnak holmi fennkölt dacból ellen lehet állni egy-egy teniszmeccs és judoverseny között. Hiszen ha valaki átutazza a fél világot az olimpiáért, akkor szinte magától értetődő, hogy nem szeretne üres kézzel hazatérni.

20160812_121421

És van is miből válogatni: pólóktól, a törölközőkig, sapkáktól, a kabalafigurákig, több mint 3000 terméket vérteztek fel a Rio2016 logóval. A szurkolók pedig – nem meglepő módon – viszik a menő cuccokat, mintha nem lenne holnap. Ráadásul nem is olcsón. De természetesen egy ilyen stabil védjegy, mint az olimpia is kitermeli a gagyit. Ezeket kerestük meg mi, amikor elindultunk szuvenírre vadászni.

1 – Nyakkendő, amely aranyból készülhetett

Olimpia bolt 1

Avagy, ahogy a művelt Kerner Zsolt francia mondaná: kravátli. Potom 430 brazil reálért elvihető. Nem is a kinézete, inkább az ára, és ennek tükrében a hanyag prezentálás miatt kapott helyet a listán. Ja, mielőtt elfelejtenénk: 1 reál olyan 90 forint. Tessék innentől számolni!

2 – A semmilyen napszemüveg

Olimpia bolt 2

Ízléses dobozkában, fehér napszemüveg, oszt’ annyi. Meg van fekete verzió is, de minek? Ár a fotón.

3 – Cuki majmos párna

Olimpia bolt 3

Ha valaki minden áron olimpiai giccsel szeretné felturbózni a lakását, akkor ez a termék a neki való választás. Egyébként jobb, ha veszni hagyod.

4 – Minifáklya

Olimpia bolt 4

Amiről csak sejtjük, hogy egy úgynevezett öngyújtó, de ezt a definíciót nem találtuk meg a csomagoláson angolul. Portugálul meg nem tudunk. 110 reálba fáj, és azt sem tudjuk, ég-e.

5 – Szegény Ginga mancsai

Olimpia bolt 6

A brazil olimpiai csapat kabalafigurája Ginga, a jaguár, akinek a levágott kezével tapsolhat bármelyik kisgyerek, ahelyett, hogy a sajátjával tenné. Mindössze 75 reál. Az élő verziót egyébként a fáklyaceremónián lőtte agyon egy katona. Kész horror!

6 – Betépett ujjbábok

Olimpia bolt 5

Amellyel idejekorán előadható a kicsiknek, hogyan is festenek a nagylányok és a nagyfiúk, ha sokat kábsziznak. 55 reálért igazán megéri ez a pazar szemléltető eszköz.

7 – Naptej. Naptej???

Olimpia bolt 7

Ha százméteres barnulásban indulsz és kifogy a tubus, üresen is jól fog mutatni a fürdőszobaszekrényeden. Legalább arra jó lesz.

8 – Gumifáklya

Olimpia bolt 8

A válogatás egyértelmű győztese gumimatracnak, dizájnelemnek és fegyvernek látszó tárgynak is kevés. Gyerek háromszor rávág vele az öcsi fejére, majd a sarokba dobja és hagyja leereszteni. Olümpiában meg sírnak a papnők.

+1 – A Megváltó Krisztus

Olimpia bolt 9

Ezt nem a Megastore-ban, hanem a belvárosi bazársoron szereztük. Annyira szép, főleg a színe, hogy nem bírtuk otthagyni. Ezért a felsorolásból sem maradhatott ki.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik