Olimpia 2016 - Friss hírek

Marosvásárhelyi a leggyorsabb úszó Romániában

A riói olimpián, csütörtökön az 50 méteres gyorsúszás elődöntőjéig jutott egy romániai úszó, Trandafir Norbert. Keresztnevéből már ki lehet találni, hogy magyar fiúról van szó, a 28 éves sportoló marosvásárhelyi, román színekben versenyez.

És elég jól, övé 50 és 100 méter gyorson (21.98 és 48.75) az országos csúcs.

Trandafir (ami egyébként Rózsát jelent, nagyapjának románosítania kellett a családnevét) a kezdetekről azt mondta, orvosi tanácsra kezdett el úszni gyerekkorában. Aztán az uszodában ragadt.

Az edzők azt mondták, van némi esély, hogy lesz belőlem valaki. Úgy néz ki, hogy igazuk volt

– mondta nevetve.

Bár erre a régióra nem annyira jellemző, hogy hemzsegne a jó sprinterekben, Trandafir Norbertnek van két komoly érme is: 2011-ben, a sencseni Universiadén ezüstöt, egy évvel később, Debrecenben az Európa-bajnokságon bronzot nyert 100 gyorson. Megjárta a pekingi és a londoni olimpiát is Rió előtt.

Nem szeretném azt mondani, hogy nehezen jutottam el eddig, de… Mégiscsak nehezen. Nagyon gyengék a körülmények otthon. Munkával meg akarattal ugyanakkor szerintem bárki elérheti ezeket az eredményeket.

A 2014-es berlini Európa-bajnokság után volt egy időszak, amikor úgy tűnt, abbahagyja az úszást. Volt azonban egy célja, ami miatt mégis folytatta.

„Szükségem volt egy szünetre. Nem bírtam azt, hogy reggel felkeltem, elmentem úszni, hazamentem aludni és mentem vissza úszni. Meg a többi dolgot, ami az úszással jár. Majdnem egy évet alábbhagytam az edzéseket. Aztán igazából harmadszor is el akartam jutni az olimpiára. Itt vagyok, teljesült egy álmom.”

Vajon nem gondolkodott el azon, hogy magyar színekben versenyezzen? Csak a rövid választ tudtuk meg.

Volt róla szó, de nem lehetett. Maradjunk ennyiben.

Trandafir a riói középdöntőben 21.99-et repesztett, azaz majdnem beállította egyéni legjobbját, amit meg szeretett volna dönteni. Egy századdal maradt csak el. A fináléról végül lecsúszott, 14. helyen végzett. Ugyanebben a számban Takács Krisztián a 17.-ként zárt, épp Trandafir előzte meg őt két századdal a középdöntőbe jutásért.

Nyitókép: Trandafir Norbert a 2012-es londoni olimpián, Fotó: Europress/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik