Egy szabályváltozás értelmében szabad füvezni az olimpikonoknak

Érdekes látni, hogy évek alatt mekkorát fordul a világ.

A négy évvel ezelőtti londoni olimpia után a WADA, vagyis a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség egy apró, ámde annál érdekesebb szabálymódosítással élt a tiltott szerek mértékét illetően. A szervezetben még legálisan kimutatható THC-t ugyanis, amely a marihuána legfőbb hatóanyaga,

15 nanogrammról 150 nanogrammra emelték.

A tízszeres növeléssel az eddig elfogadott határ tehát jócskán kitolódott, ez pedig egyértelmű üzenet lehet az olimpikonok felé. Erre a lépésre azért is lehetett szükség, mert eddig előfordulhattak olyan esetek, hogy a sportolók véletlen, vagy esetleg tudtukon kívül lépték át a megengedett határt.

Arról egyelőre hivatalos indoklás nincs, hogy a WADA miért tolta ki ennyire a megengedett értékeket, ám az biztos, hogy egy ekkora emelés nem lett volna indokolt, hacsak a szervezet nem burkoltan legalizálni akarná a mértékletes marihuána-fogyasztást.

Vonatkozó részlet a Simpson család című rajzfilmből.

A 150 nanogramm THC egyébként nem számít olyan kis adagnak, ez a szám a gyakorlatban azt jelenti, ha egy sportoló közvelenül a doppingvizsgálat előtt beleszív négy mély slukkot egy marihuánás cigarettába, akkor sem bukik meg a teszten.

Egyébként nem egyedülálló eset, hogy egy olimpikon kapcsolatba kerül a fűvel. 2009-ben Michael Phelps kavart nagy botrány azzal, hogy lefotózták, amint beleszív egy marihuána fogyasztására alkalmas eszközbe, vagyis egy bongba.

Phelps füvet szív egy bongból.

Akkor az úszózseni beismerte, hogy füvet szívott és

a közvélemény előtt bocsánatot kért.

Az 1998-as Japánban megrendezett téli olimpián pedig egy kanadai snowboardozótól vették el az aranyérmét, miután pozitív lett a drogtesztje, azonban nemsokkal később a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak vissza kellett adnia a medált, mivel a WADA tiltólistáján akkor még nem is szerepelt a THC.

Konbini