Udvarhelyi Gábor: Örüljünk, hogy van egy Szilágyi Áronunk

És hozzátette, Szász Emesének és Imre Gézának is nagyon kell örülnünk.

Több mint háromszorosan múlta felül a magyar vívóválogatott a londoni eredményét, amire nagyon büszke lehet – utalt arra Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány, hogy a négy évvel ezelőtti egyhez képest Rio de Janeiróban négy érmet nyert a csapat.

Londonban egy arany volt, itt két arany, egy ezüst és egy bronz. Gratulálok minden versenyzőnek, edzőnek és a sportági vezetésnek

– összegzett azután, hogy a férfi párbajtőrözők vasárnap harmadik hellyel zárták a riói vívóversenyeket.

A kapitány elmondta, hogy nagyon jók voltak a feltételek, korábban soha nem tudtak ilyen jó körülmények között felkészülni – amit a versenyzők is hangoztatnak -, ennek lett az eredménye a sikeres szereplés.

Az éremtermést a párbajtőröző Szász Emese, a kardozó Szilágyi Áron, a párbajtőröző Imre Géza és a férfi párbajtőrcsapat hozta össze.

Az egyéni döntőt 14-10-ről elvesztő Imrével kapcsolatban megjegyezte, hogy 2004 óta, amikor volt egy rosszul sikerült világbajnokság, sokszor óriási hátrányból hozta vissza csapatot, s az, hogy most a döntőben nem sikerült megőriznie valamennyit az előnyéből, előfordul a sportban.

Ő akkora alakja a magyar párbajtőrvívásnak, hogy az hihetetlen. Tizenkét éve állandóan hozza az érmeket

– hangsúlyozta.

A két győztesről, Szászról és Szilágyiról úgy vélekedett, mindketten kimagasló formában vívtak.

Emese végre feltette a koronát a pályafutására, remélem, folytatja még, az pedig fantasztikus, hogy Áron meg tudta ismételni a londoni győzelmét

– mondta, majd hozzátette, az is nagyszerű, hogy Imre a tavalyi világbajnoki győzelme után itt az olimpián ezüstérmes lett.

Örüljünk, hogy van egy Szilágyi Áronunk, de Emesének, Gézának és a többieknek is

– folytatta.

Azzal kapcsolatban, hogy a válogatottban jó néhány sok versenyt megélt, tapasztalt vívó volt, leszögezte: nem akar erőszakkal fiatalítani.

Amíg a fiatalok ki nem harcolják a csapatba kerülést, addig igyekszem teret adni, megfelelően irányítva, az idősebbeknek. Lám, Imre Géza és Boczkó Gábor sem fiatalok, mégis itt vannak ebben a bronzérmes csapatban. Igazán nagy dolog, hogy így együtt ki tudtak jutni az olimpiára egy elég kritikus időszak után

– mondta a szakvezető.

A szövetségi kapitány még hangsúlyozta, már csak azért is elégedett lehet mindenki az elért eredményekkel, mert 1972-ben, Münchenben volt legutóbb két aranyérme a magyar vívásnak.

(MTI)