Olimpia 2016 - Friss hírek

Az életét félti az orosz doppingbotrány leleplezője

Julija Sztyepanova félti saját maga és családja életét, miután ismeretlen tettesek feltörték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnél (WADA) vezetett elektronikus fiókját, és hozzáfértek az abban szereplő adatokhoz. “Ha ezek után történik velünk valami, akkor tudniuk kell, hogy nem baleset volt” – mondta egy videokonferencián újságíróknak. Sztyepanova közölte, mindent megtesznek saját biztonságuk érdekében. A riói olimpiára sem utaztak el, mert mint mondta, “ha valaki tenni akarna ellenünk valamit, akkor ott valószínűleg sikerrel járt volna”.

A 31 éves sportoló jelenleg Észak-Amerikában bujkál, miután az orosz doppingbotrány kirobbantását követően férjével elhagyták hazájukat. Az elektronikus fiókjának feltörése után a család egy másik helyre költözött, az atléta szerint ugyanis az “elkövető” éppen azért akart hozzáférni az adatokhoz, hogy megtudja, hol tartózkodnak.

Sztyepanova férjével együtt 2014-ben robbantotta ki az Oroszországban zajló szisztematikus doppingolással kapcsolatos botrányt, melynek nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség július elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a CAS pedig később elutasította a 68 érintett fellebbezését. Csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy egy orosz atléta mégis indulhat, Darja Klisina távolugró személyében.

A WADA múlt szombaton számolt be arról, hogy ismeretlen tettesek illegális módon megtudták az atléta elektronikus fiókjához tartozó jelszót, és így olyan információkhoz jutottak, mint például a Sztyepanova holléti nyilvántartásában szereplő adatok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik