Gergely István Athén és Peking olimpiai bajnok vízilabdázója. Jelen állás szerint Rióban, immár a válogatott csapatvezetőjeként élte át azt, hogy pólósaink bár a rendes játékidőben egyszer sem hagyták el vesztesen a medencét, mégis csak az 5-8. helyért folytathatják a küzdelmet.
A kiváló sportember és sportvezető Rióban megdöbbenve olvassa, hogy többen is, ráadásul olyanok, akik a vízilabdából élnek, éltek, beléjük rúgnak, temetni kezdik a sportágat.
Gergely István facebook oldalán adott hangot véleményének, amit most engedélyével, változtatás nélkül közlünk.
Csodálatos dolog a sport. Ha vállalod, hogy belekezdesz és a legnemesebb célokért akarsz megküzdeni, sokkal több mindent kapsz mint amit valaha is reméltél. Persze ez mind pozitív mind pedig negatív értelemben véve. Egy darabig nem érted, hogy emberek néha miért emelnek szédítő magasságokba majd hirtelen dobnak le a mélybe egyik napról a másikra. Hisz te a legjobbadat adod és néha már komoly nehézségeket is okoz a beléd nevelt versenyszellem és a győzni akarás kordában tartása. Aztán szép lassan megszokod, hogy a fent és lent gyorsan változik és nincs idő egyikben sem megragadni.
Szóval jó esetben ezt megszokod és ennek minden velejáróját. Persze valaki erre soha nem lesz képes és nem tudja elfogadni, hogy a világ körülötte nem rossz csak olyan amilyen. Aki nagy magasságokra tör az néha nagyot is esik. Ám ez is csak nézőpont kérdése.
Így van ez most is. Annak ellenére, hogy a riói olimpián mindeddig mi vagyunk ez egyetlen veretlen (férfi) vízilabda csapat, pedig az ellenfeleink között volt Szerbia, Montenegró, Ausztrália, Görögország (ők az elit plusz Horvátország, Olaszország) is, sajnos megpecsételte a sorsunkat, hogy nem jutottunk be a legjobb négy csapat közé. Büntetőkkel estünk ki.
Természetesen mindig a végeredmény minősít egy munkát, de a folyamatot nem átlátva és többnyire negatív részinformációkat kiragadva és még azokat is eltorzítva “kiabálni”, igazán komoly feladat elszenvedőként lekezelni. De a sport erre is megtanít.
Tanulságos látni, hogy habár még nincs vége az olimpiának, de máris sokan temetik a csapatunkat visszamenőleg négy és előre több évre, mert nem az ő elvárásaiknak megfelelően alakult az egész vagy csak nem az ő elképzelésük, taktikájuk szerint játszottunk.
Hát igen. Amikor dolgozni kellet, akkor sehol sem voltak. Pedig a jó munkaerőre a komoly szakmai tudásra nagy szükség lett volna a napi 8-10 munkaóra alatt. Jól elbújtak. Egyesek viszont még tovább mennek. Temetik magát a sportágat is.
Komoly temetkezési vállalkozások alakultak meg erre az alkalomra. A társaság pedig igen érdekes összetételű. Volt sportági szereplők minden szinten, sportági szakértők, önjelölt sportági szakértők és lelkes amatőrök. És bevallom érdekes elolvasni a véleményeket. Van közötte igazság is és megszívlelendő tanács. Csodálatos dolog az internet.
Érdekes, hogy olyanok is “fegyvert fognak” ránk és a sportágra akik ennek a sportágnak köszönhetik az egzisztenciájukat vagy éppen ezen sportág nyújtotta lehetőségekből tartják fent magukat, családjukat. Ezt mondjuk annyira nem értem.
Annyit azért biztosan állíthatok, hogy nekünk sem az ötödik helyért való küzdelem volt a célunk. Mind a játékosok mind pedig a csapat körül dolgozók a legjobb tudásuk szerint jártak el minden esetben és majd meglátjuk ez mire is lesz végül elég. Szégyenkezni valónk nincs, de szomorúságra van okunk. Mert próbáltunk megfelelni a vízilabda hazai múltjának, a sportág nagyjainak, a sportági vezetőknek és szereplőknek, a minket szeretőknek és követőknek, azoknak akik még nem szeretnek és még nem követnek bennünket, a legfiatalabb és legidősebb vízilabdásoknak, a hagyományainknak és magunknak. Egyelőre “csak” ennyire tellett.
De majd ismét jön egy jobb időszak, amikor újra minden megváltozik és mi már tudni fogjuk, hogy majd az is elmúlik csakúgy mint ez a mostani szomorúság itt bennünk. Mert ilyen a sport. Sokan értenek hozzá, de csak kevesen vállalják, hogy belevágnak ebbe az életformába és megmérettetik magukat.
Végződjön akárhogy ez az olimpia én már most hálát adok a sorsnak, hogy ezzel a csapattal együtt dolgozhattam, hogy ilyen nagyszerű emberek a bizalmukba fogadtak. Kívánom, hogy sokaknak adódjon meg a lehetőség átélni legalább hasonlót.