Nem a négy aranyérem volt az amerikai tornászlány legnagyobb jutalma Rióban

Valóra vált egy szerelmes kamaszlány legnagyobb álma.

A női torna egyik legnagyobb alakja lett a riói olimpián a 19 éves Simone Arianne Biles. A mindössze 142 centis amerikai lány négy arannyal és egy bronzzal utazhat haza, de az érmei tortájára megkapta azt a sztárhabot is, amiről régóta álmodozott.

Bielst hivatalosan még be sem válogatták az olimpiai keretbe, amikor márciusban Ellen DeGeneres talksowjának vendége volt. A lány ott árulta el, hogy régóta odavan a színész Zac Efronért. Ellen még egy Efron képeivel díszített tornamezt is ajándékozott a lánynak, hogy abban készülhessen az olimpiára.

Amikor a színész később értesült a talkshowban történtekről, egy kedves twitter-posztban kívánt sok sikert Bilesnek a felkészüléshez. A tornászlány rögtön válaszolt, körülbelül úgy, ahogy bármelyik kamaszlány tette volna: „ÚRISTEN AZT HISZEM MINDJÁRT ELÁJULOK, ÚRISTEN SÍROK! KÖSZÖNÖM” – így csupa nagybetűvel.

Biles és Efron aztán flörtölgetni kezdtek a Twitteren. Rióban pedig végre személyesen is találkoztak. Néhány óvatos puszi is elcsattant, természetesen csak az arcokra. Mindez csak haverkodás, játszadozás lenne? Amennyire tudni lehet, Zac Efron jelenleg szingli, szóval még az is lehet, hogy Amerika új álompárja formálódik előttünk. Ki tudja?

(Huffington Post)