Kajak-kenu: „Ez egy megnyert negyedik hely volt”

Molnár Péter és Tótka Sándor már megtanulták, hogy a hullámvasúton felfelé is lehet sikítani.

Molnár Péter és Tótka Sándor csütörtökön épphogy lemaradt a dobogóról a férfi kajakkettesek 200 méteres versenyében a riói olimpián, mindössze három századmásodperc volt a hátrányuk a bronzérmes litván duó mögött. Egyáltalán nem volt csalódottak, sőt: elégedettek, mert kihozták magukból a maximumot.

Sanyi jellemezte a legjobb mondattal: ez egy megnyert negyedik hely volt.

Kétszáz méter nagyon rövid, nincs idő taktikázni. Mi mindig azt csináljuk, hogy érjünk be, amilyen hamar csak tudunk. Ez most is sikerült. Ez most a negyedik helyre volt elég, de a lelkiismeretünk tiszta. A sors akarta így,hogy itt legyünk, én maximálisan elégedett vagyok” – mondta az újságíróknak Molnár Péter a vegyes zónában.

Több olyan nyilatkozat is volt a napokban, miszerint az olimpiai ötkarika agyon tudja nyomni a versenyzőket. Ez Molnáron és Tótkán sem látszott, és amikor erről kérdeztük őket, szóban is megerősítettek minket ebben.

„Semmilyen teher nem volt rajtunk. Benne van a nevében, hogy olimpiai játékok. Egy nagyon kedves barátom úgy búcsúztatott: nem hiába a név, menj, játssz és élvezd. Ez sikerült. Köszönöm neki, és mindenkinek, aki szurkolt.”

Nem volt könnyű dolga a két magyar sportolónak, augusztus elején tudták csak meg, hogy ők lesznek ott Rióban Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett. Tótka Sándor mesélte el, min menetek keresztül az elveszített válogatótól kezdve mostanáig, amikor már olimpiai döntőn versenyeztek.

„Amikor a szétlövésen kikaptunk, eléggé padlóra kerültünk. Mi is, és mások is minket vártak az olimpiára. Az ob-n még elindultunk, de aztán elköszöntünk, hogy nekünk ennyi volt az idény, letesszük a lapátot és sok szerencsét kívántunk az olimpikonoknak. Én kicsit készülgettem, de ez annyit tesz, hogy három-négy naponta edzettem, tartalékos üzemmódban voltam.

Aztán jött a telefon, hogy kezdhettek edzeni, kizárták a győri párost a csapatból.

Elsőre nem is tudtuk hova tenni, hogy most készülhetünk az olimpiára. De nem volt rajtunk nyomás, élveztük az ide vezető utat. Örülünk, hogy itt lehetünk, és hogy negyedik helyet kajakoztunk. Lehetett volna sokkal rosszabb is. Amikor jöttünk ki a partra, kérdeztem Pétert, hogy szerinte lehetett volna-e jobb, de ő is azt felelte, nem.”

Molnár Péter pénteken reggel már egyesben indul 200-on.

Még a pároson sem tettem túl magam. Azért egy érzelmi hullámvasúton vagyunk. Annyi szerencsém van, hogy az elmúlt hónapok, évek, na meg a Sanyival eltöltött idő megtanított arra, hogy a hullámvasúton fölfelé is lehet sikítani, nem csak lefelé.

Fotó: MTI/Kovács Tamás