Riói program: csütörtökön újra felcsendülhet a magyar himnusz

Kozák Danuta K1-500 méteren nyerheti a legfényesebbet, de további érmeket is nyerhetnek a kajakosok. Titkos favoritunk Sastin Marianna.

Azon a napon, amikor a tervek szerint három kajak-kenu döntőben leszünk érdekeltek – reméljük az időjárás nem szól közbe – Magyarország mindig éremben reménykedik. A sportág eléggé elkényeztette a szurkolókat.

Csütörtökön a döntőbe legjobb idővel kvalifikáló Kozák Danutának van a legnagyobb esélye, ő egyértelmű favorit, de a többieknek és érem, vagy pontszerző hely a reális céljuk.

Női birkózóink is ma lépnek szőnyegre. Sastin Mariannának van már világbajnoki éremből mindenféle színű, legutóbb 2013-ban Budapesten nyert aranyat. A 33 éves birkózónő pályafutása csúcsa lenne egy olimpiai érem, és ezért mindent meg is tesz majd. Reméljük, a pontozóbírák, mint Lőrincz Viktornak, neki és a 75 kilogrammban versenyző Németh Zsanettnek sem tesznek keresztbe.

Férfi vízilabdázóink a Montenegró ellen büntetőpárbajban elvesztett negyeddöntő után ma az egyszer már legyőzött Brazília ellen szállnak vízbe az 5-8 helyek valamelyikéért.

Öttusázóink is pengét fognak. Az új lebonyolítási rendszernek megfelelően a férfiak és a nők is csütörtökön lebonyolítják a vívás úgynevezett alapversenyét, vagy selejtezőjét és a további versenynapon már csak kieséses rendszerben plusz pontokért fognak párbajtőrt majd az úszás, a lovaglás és a kombinált szám, a futás-lövészet előtt.

Triatlonban Faldum Gábor és Tóth Tamás, míg atlétikában a magasugró Szabó Barbara lesz érdekelt.

Teljes program | Eredmények | Hírek

Riói olimpia, a magyar csapat részletes programja, 08.18.:

14:00

14:08
Kajak-kenu – Férfi – Kettes – K2 1000m – Döntő – Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor
14:16
Kajak-kenu – Férfi – Egyes – C1 200m – B Döntő – Hajdu Jonatán Dániel
14:47
Kajak-kenu – Férfi – Kettes – K2 200m – Döntő – Molnár Péter, Tótka Sándor

15:00

15:00
Atlétika – Női – Egyéni – Magasugrás – Selejtező – B csoport – Szabó Barbara
15:00
Öttusa – Női – Egyéni – Vívás – Selejtező – Földházi Zsófia, Kovács Sarolta
15:08 – a későbbi időpontok még nem ismertek
Birkózás – Női – Egyéni – Szabadfogás – 63kg – Selejtező – Sastin Marianna
15:11
Kajak-kenu – Női – Egyes – K1 500m – Döntő – Kozák Danuta
15:56 – a későbbi időpontok még nem ismertek
Birkózás – Női – Egyéni – Szabadfogás – 75kg – Nyolcaddöntő – Németh Zsanett

16:00

16:00
Triatlon – Férfi – Egyéni – Döntő – Faldum Gábor, Tóth Tamás
16:00
Vízilabda – Férfi – Csapat – Helyosztó – 5.-8. hely – HUN-BRA

19:00

19:30
Öttusa – Férfi – Egyéni – Vívás – Selejtező – Demeter Bence, Marosi Ádám