Olimpia 2016 - Friss hírek

Rio 2016: az amerikai váltó óvott, majd Kínának adott egy pofont

Már írtunk róla, hogy a 4-szer 100 méteres női futóbáltó  óvást nyújtott be kizárása után.

Az előfutamban az amerikaiak váltója elváltotta magát, és ki is zárták a csapatot. A rossz váltás a második Allyson Felix és a harmadik English Gardner között történt, miután a négyszeres olimpiai bajnok Felixet kibillentette egyensúlyából a mellette futó brazil vetélytársa, Kauiza Venancio. A két futó karja összeért, ennek következtében Felix nem tudta pontosan továbbadni a váltóbotot Gardnernek – emlékeztet az MTI.

Az amerikaiak a kizárásuk után óvtak. A versenybírók a felvételek megvizsgálása után azt a döntést hozták, hogy a címvédő staféta újrafuthatja a számot, és amennyiben jobb időt ér el, mint a legrosszabb, még döntőbe jutott csapat, akkor helyette részt vehet a fináléban. Kína 42.70 másodperces idejét kellett túlszárnyalniuk az amerikaiaknak, akik végül 41.77 másodperc alatt teljesítették a távot, ezzel a legjobb idővel kerültek a döntőbe.

A szám fináléját pénteken, helyi idő szerint 22.15-kor rendezik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik