Olimpia 2016 - Friss hírek

A magyar kenus reméli, hogy nem kell szégyellnie az olimpiai negyedik helyet

Vasbányai Henrik és Mike Róbert a kenu kettesek 1000 méteres versenyében nem kezdett valami erősen, a táv elején az utolsók is voltak. Nagy hajrát vágtak ki aztán, úgy tűnt, a dobogó is meglehet, végül két századdal lecsúsztak az éremről, a negyedik helyen végeztek. Vasbányai azt mondta nekünk, mindent kiadtak magukból, ebben a versenyben ennyi volt a részükről.

„Egy dologban változott a taktikánk, hogy nem 200-nál indultunk meg, hanem 250-nél, gondoltuk lesz idő befogni a többieket. Úgy éreztem, minden indításunk jól sikerült, az utolsó 50 méteren is rá tudtunk tenni, de egy picit lemaradtunk a dobogóról.”

Azt nem mondhatnánk, hogy Vasbányai csalódott lenne, de nem is repesett az örömtől az eredmény miatt.

Nyilván a vezetőség többet várt tőlünk, mi is magunktól. Remélem, nem kell úgy hazamennem, hogy szégyellnem kell ezt a negyedik helyet. Túlzás lenne azt mondani, hogy örülök, meg kell emészteni egy kicsit. Szerettem volna átélni, hogy a dobogón állok, ez most nem sikerült. A következő lehetőség pedig csak négy év múlva lesz.

Megkérdezték tőle, hogy Mike Róberttel folytatja-e, erre még nem tudott válaszolni. Mike egyébként nem jött ki a vegyes zónában nyilatkozni, Vasbányai tartotta a frontot, amikor arról érdeklődtünk, hogyhogy egyedül jött csak annyit mondott: „Nagyon elfáradt a Robi.”

Vasbányai azt is elárulta, hogy a középdöntők után fejmosást kaptak a vezetőségtől. Ezt csak részben fogadja el, kicsit igazságtalannak is érzi a dolgot.

Abban igazuk volt, hogy az a középfutam nem volt méltó egy olimpiához, meg tőlünk is egy kicsit szánalmas volt, viszont mást is vágtak a fejünkhöz, amit nem tartok igazságosnak. Ez még talán egy kicsit jobban felspannolt minket, hogy már csak azért is be fogjuk bizonyítani. Most nem tudok odamenni és lóbálni az orruk előtt az érmet.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik