Olimpia 2016 - Friss hírek

Orbán Viktor kajakra megmondta a tutit

Immár tudható, mivel kezdi napját a kormányfő.

A 2024-es magyar olimpiai pályázatért lobbizni Rióba érkező magyar miniszterelnök Kokónak nyilatkozva délelőtt még arról panaszkodott, hogy mivel dolgozni ment Brazíliába, nincs ideje métákra járni.

A női kajak négyes 500 méteres futamára szerencsére kiért a kormányfő, s a helyszínről láthatta, a hölgyek hogyan lapátolják hazánk uszályába a nyolcadik magyar aranyat.

Nyolcszor vertük meg a világot!

– ezt mondta lúdasmatyisan (pontosabban: 2 és 2/3 lúdasmatyisan, ha szabad így szemtelenkednünk e szép napon) mosolyogva a vízparton a királyi hírügynökség munkatársának.

Meg ezt is:

Magyarországnak megint sikerült megelőznie nála nagyobb és gazdagabb nemzeteket. Ha a világ összmagyarságát számítom, akkor az a világ népességének 0,2 százalékát teszi ki. Ehhez képest nyolcszor vertük meg a világot. Nyolcszor bizonyultunk a Földön élő hétmilliárd emberből a legjobbnak.

Ez az első olimpiai arany, amit élőben látott a miniszterelnök, és ez nagy hatást tett rá.

Úgy véli, a kint szurkoló magyarok közül mindenki érezte, hogy sporttörténelmi pillanatról van szó, hiszen Kozák Danuta megszerezte ötödik aranyérmét, ezt “nagyon meg kell becsülni”.

Még idézünk:

Danuta, aki az egyik legintelligensebb magyar sportolónk, ezt magától nem fogja elmondani. Vannak karakterek, akikről sugárzik a siker, a diadal, meg a történelmi tett, ő meg egy szerény és hallgatag leányzó, ezért kötelességünk elmondani, hogy olyasmit csinált (…), amit még ember nem csinált.

Olyanokat tudtunk meg a kitárulkozós interjúból, hogy:

Orbán Viktor minden egyes napja a sporthírek elolvasásával kezdődik.

A kormányfő szerint a „világ szerencsétlen irányba halad”, és „nehéz a fiatalokat rávezetni, minek van értelme az életben, és mi az, aminek nincs”.

Ahogy Kokónak, úgy az MTI-nek hangsúlyozta: kormánya az élsporton túl eztán is támogatja az iskolai testnevelést, a kisegyesületeket, s tesz annak érdekében, hogy növekedjék az igazolt versenyzők száma.

Orbán szerint „az olimpiai sikerek jelentik a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját”.

Ha nem lennénk a világ tíz legerősebb nemzete között az olimpiai történelemben, akkor nem volna a mi méretünkkel, a mi gazdasági erőnkkel esélyünk arra, hogy komoly érvet adjunk a világnak, hogy miért kell Budapestre jönnie 2024-ben, ha olimpiát akar látni. A magyarok ezt az elmúlt száz évben végzett munkájukkal kiérdemelték. Ez a döntő érv. A világ tíz legeredményesebb olimpiai éremszerző országa közül Magyarország az egyetlen, amely még nem rendezhetett olimpiát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik